Emberré lettem, Uram, mit vársz tőlem? Hadszíntere dúló, vad csatáknak, Mit tennem kell, jól tudom itt főben, De érzéseim vetnek lábaimnak gátat.
Fölnézve csillagra, elábrándozom, Teremtés-e vagy oktalan, holt anyag, Csak megénekelni, vagy lakni otthonom? Lelkem hozzá száll, csontom itt marad.
Az örökkévalóságtól elérzékenyülnek Szemeim, kinek másodperc-lét jutott, És kiszámolt éveim mégis úgy repülnek, Hogy csöndes, szép halálra várni mégsem tudok.
Milliárd évekből kötöttél rám béklyót, Hogy a szabott rendnek gazdája legyen, Pásztorbotod által tanultam a szép szót, Én, a szőrös duhaj, nagyszájú, szemtelen.
S nem tudom, mi végre hajt tovább a vágy, Most sem. A történet homályos összerakva; Hallgatnálak, s a kérdezés sosem hagy alább, Te vagy, ki nem válaszolsz a szavakra!
Keserűn vallatlak, nézlek hitetlenül: Bár, amit tennem kell, jól tudom itt főben, Érzéseim kuszán feszítenek belül, Emberré lettem, Uram, mit vársz tőlem?
2009-10-06 |