Vérszívó piócák között cselleng a nap,
két hétfő között péntek az otthon reménye,
a csonkhétvége sűrített massza alap,
e receptben az időprést ne nézd; kemény-e?

Izzó homlokodon egy sorszám vagy csupán,
a nyugat rabszolgáinak munkahőse,
e névtelen senkit bárki vágja kupán,
bűntelen marad, mindegy; pelyhes, vagy ősz-e.

Idejöttél? Innét messze esik hazád!
Fogadd el; itt nincs holmi honi öntudat,
s ne sírj, hogy hiányzik ágyad, vagy a család,
magadnak tartogasd utolsó adudat.

Tetves meló, kihasználják minden perced!
Dolgozz, dolgozz, robotolj balkáni népség!
Érzelem nincs, és Te sem vagy szőke herceg,
szemed tükrébe bújt az asszonyi szépség.

S mikor mélyről, bentről mozdul az indulat,
utat keresve előtör a fájdalom,
nevetve mondják; lám egy magyar így mulat!
Nekem ez az üvöltés a legszebb dalom!