A gyertya lángja újra táncol, lobban,

Öregszik az este, immár egyre jobban.

Öregszik a csend is, mélyülnek ráncai,

Ránc-parketten csillannak békesség-láncai,

Megkötik a Rosszat, béklyóban ma minden,

Verset ír, mosolyog, cirógat az Isten.

Hozzá suttog hangom: hangya szól az éghez,

Elfáradt kis tintafolt fölsóhajt a Széphez:

„Adj nekem ma hitet, újraéledt Csoda,

Törd szét ma az időt: nincs örökké, soha;

Törj szét minden szürkét, adj ma a szeretet

Szivárványszínéből néhány kis szeletet.

Karácsonyi gyermek, szívemben gőgicsélsz,

Otthon vagy, tudod már, ma újra hazatérsz.”