Nagy utazásaim

                                                          (intró)

Hová utazol, nagy bőröndöket cipelve?
Tévedsz, semmi nincs a kezembe'.
De hát látom, készülődsz egy útra.
Tévedsz, csak inni megyek a kútra.
Jó, akkor ne áruld el.
Miért tegyem, tényleg érdekel? –
mondom folytatólag, s hangomban él.

I. rész

- El innen! Ahol havat fagyaszt a tél,
ahol fütyülve száguld a szél,
ahol nem látsz porcicákat,
ahol pingvinek kóricálnak,
ahol a hó vakságot okoz,
ahol a táj sarkkutatókat toboroz,
ahol vastag jégre lépsz,
ahol idő nélkül élsz...
Oda megyek?

De lehet, másfelé visz majd utam.
Oda, ahol homokvihar tombol,
ahol homokot látsz egy másik homokdombról,
ahol magától megsül a tojás is,
ahol életet ad egy oázis,
ahol tevék patája süpped lágyan,
ahol éjjel fagy, nappal forróság van,
ahol beduinok hosszú karavánja,
ahol a nem lévő utakat járja...
Oda megyek?

Mégis meglehet, másfelé veszek irányt.
Oda, ahol a gyalog út a sztráda,
ahol csak árnyék a fák alvilága,
ahol macsetta nélkül nem haladsz,
ahol félsz éjjel, ha ott ragadsz,
ahol majmok vihogása őrjít,
ahol nyelvet ölt a zöld gyík,
ahol kígyók lesben kúsznak,
ahol inkák háborúztak...
Oda megyek?

Tán becsavargom az öreg kontinensem.
Ott, ahol Róma az örök,
ahol a Práterben óriáskerék pörög,
ahol Villon mindenre fittyet hányt,
ahol Artúr varázskardot ránt,
ahol kétfélék voltak a németek,
ahol az Alpok szúrják a kék eget,
ahol világháborúk születtek,
ahol rémület a terror a füleknek...
Odamegyek?

Mennyi titokzatos táj, a kíváncsiság vezet.
Oda, ahol megleled az ezeréves nemzetet,
ahol érted az ajkakról fakadó szót,
ahol kanyarogni látod a duzzadó Sajót,
ahol a Gellért-hegy tartja a Szabadság szobrot,
ahol a Balaton szele kever csipke fodrot,
ahol érnek aszúk, és a mézes egri borok,
ahol Petőfi ír, és gyalogosan kódorog,
ahol Semmelweis Ignác anyákat ment,
ahol a magyarság mindent jelent...
Igen, odamegyek én!

II. rész

Egyszer majdnem jártam Párizsban,
volt repülőjegyem, de azt a napot
átsírtam egy szomorú helyen.
Az, ki fel-, s megnevelt, hirtelen távozott.
Az az év legyen mindörökre átkozott!

Egyszer majdnem jártam Rómában.
Dolgom mellett belefért,
de e kedvező órában egy üzlet többet ért,
ami végül csak kárt hozott.
Az az év legyen mindörökre átkozott!

Egyszer majdnem jártam Dubaiban,
munka végett, mi jól fizet,
akkor voltam a legszebb bajban,
egy lányom, s egy fiam érkezett,
életem más lényegre váltott.
Az az év legyen mindörökre áldott!

Hová mehetnék még – Nem el?
Milyen csábos helyre?
Mert van azért, mi érdekel,
a listámon feljegyezve,
s ahogy a sok év rajtam átrobog,
kit érdekel már: „Az az év” dolog...?

III. rész

Zötykölődöm a Pest-Szolnoki vonalon,
negyven percig egy szutykos vonaton,
kattogó kerekek fémsikolyai között,
lelkem egy álomvilágba költözött.
Csukott szemem héja, réstelen lepel,
valahol - még hallom - gólya kelepel,
aztán ez is eltűnik a ködös semmibe,
álomútra kelek a távoli messzibe.
Hol járok? Időben, térben, földön, Marson?
Csak egy a kívánságom: minél tovább tartson!
Kesze-kusza kalandot látok, sejtelmes álmot,
mit a hirtelen fékerő szerte-széjjelrázott.
Riadva ébredek, s ez minden csodás képet
- a kényszerű leszállással - végképp összetépett.
Jól olvasható az állomás falára fém betűkkel írva,
utazásom véget ért, mert ez már Albertirsa.

IV. rész

Remélem még távoli, hogy a végső útra keljek,
kegyeltjeként az Istennek, vagy Lucifernek.
Teljesen őszinte vagyok - félelemmel várom,
szívesen vagyok én még az árnyékvilágon:
rengeteg dolgom van, ehhez kell a sok erő,
várj, csak várj! Várj türelemmel, szemfedő!
Nem sürgetlek, hiszen én sem sietek,
halott lehetek még majd éppen eleget.
Vonaljegyem – emez útra – ím összetépem,
s ha dolgom nincs már, megyek, megígérem.

V. rész

Néha visszajövök hozzád kedvesem,
nem kísérteni, csak látni szívesen.
Nem zajongok, csak csendben lebegek,
gyönyörködve nézem behunyt szemedet.
Álmod őrzöm, éji, édes rezdülésed,
úgy ülök majd ágyadon, hogy azt Te meg sem érzed.
Melléd is bújok, ha lesz még ott helyem,
melledre hajtom megboldogult fejem,
de takaród nem lopom, és hajtom fel,
úgy kúszom alá, hogy észre sem veszel.
S ha picit hortyogsz, vagy koccan a fogad,
másnap ezért előttem ne szégyelld magad!
Mert mi belőled fakad - mindig is szerettem
a veled töltött csodás, röpke életemben.

VI. rész

Reinkarnálódtam!
Az élők közé magam visszaloptam.
Hogy mi lettem, el nem árulom!
Valami más, valahol, valamikor,
- remélem, megfejti majd az utókor.

Herczeg Zoltán Mikebuda, 2005 - 12-05