A Névtelen város -első fejezet- /2.
Az éjszakát a főtéren töltötte a remete. Ahhoz nem volt elég mersze, hogy behúzódjon az egyik épületbe, mert mi van, ha rádől az egész? Továbbá már hónapok óta nem érezte magát biztonságban zárt helyen. Akkor történt, hogy néhány suhanc megtámadta őt éjszaka, és majdnem mindenét elvették. Amikor meg védekezni próbált, és néhányukat megsebesítette, a felbőszült szülők majdnem elevenen elégették. Ki érti ezt? Nem mondhatni, hogy valami jól aludt. Arra számított korábban, hogy itt majd egészen jól lakhat a fákon termő sült csirkéből, ezért kevés élelmet hozott magával az útra, csak némi vadászeszközt, hogy azért útközben ne haljon éhen, ugye, de előző nap csak a nyulacska maradékát ette meg, és azonkívül semmit. Tehát éhes volt. Emellett egy bagoly huhogott egész éjszaka valahol a város falai között. Egy kihalt város közepén egy bagoly sem bizalomgerjesztő. Talán vannak itt egerek is? Másnap fáradtan ébredt, az izmai sajogtak. Gyorsan végzett néhány bemelegítő gyakorlatot, de az sem sokat segített rajta. A gyomra hangosan megkordult. 'Ma ismét böjtölünk.' - gondolta magában bosszúsan. Aztán eszébe jutott a kislány, akit a tóban látott. Egy pillanatra behunyta a szemét, és visszagondolt arra a pár percre. Még mindig kristálytisztán maga elé tudta idézni azt a kedves kis arcot, és mindazt, ami alatta volt. Ez nagy szó egy olyan embernél, aki sokszor még arra sem emlékszik, mi történt vele öt perccel azelőtt. Ezután elkezdte felderíteni a környéket. Benézett azokba a házakba, amelyekről feltételezte, hogy nem omlanak rá azonnal, amint belép. Néhányszor elkiáltotta magát, még az utcán felhalmozódott törmelékkupacokba is bele-bele túrt - de semmit sem talált. A házak üresek voltak, mintha sosem lakott volna bennük senki. A törmelékek között csak kövek és egyéb építőanyagok maradványai voltak, semmi olyasmi, amit emberek hétköznapi szinten használtak volna. Sem egy tányér, sem egy bútordarab, mindenütt csak deszkák, és kövek, és üresség. Életnek még csak a nyomai sem maradtak meg. Mintha csak egy film díszleteként építették volna fel ezt a helyet. De akkor miét a felirat, hogy 'Elköltöztünk.' ? Valami ócska vicc az egyik díszletestől? És miért nincs ablak azon a nagy épületen? A remete agyában mindig olyan kérdések merülnek fel, amelyekre nem talál választ. Miért születik az ember filozofikus alkatnak? De mert az épületet körbejárva másfajta bejáratot sem talált, a remete inkább beletörődött a ténybe, hogy a megválaszolhatatlan kérdések listája ismét bővült. De ezúttal ezt nem írta fel a noteszába. Úgy döntött, elhagyja a várost még napnyugta előtt, de nem arra akart menni, amerről jött. Úgy tervezte, az erdőben éjszakázik majd, aztán egy nagyobb kerülővel az ellentétes irányból ellátogat a tóhoz, ahol a kislányt látta, hátha ott talál embereket és válaszokat. Már csak az egyikkel is elégedett lett volna. Alighogy ezt végiggondolta, lépések zaja ütötte meg a fülét. Halkan kopogtak a facipők a kemény köveken. Egy kisfiú hordta őket. Túlságosan nagynak tűntek a lábbelik azokon a nádszálvékony lábakon. De hogy lehet ilyenekben olyan gyorsan szaladni? A remete egy pillanatra lecövekelt, majd meglódulva ő is a fiú után eredt. -Várj meg! Ne fuss el! Nem bántalak! - kiáltotta utána, de ennyi erővel egy téglát is megtaníthatott volna beszélni. Azonban nem engedte megszökni a kisfiút. Futott utána, kitartóan, és érezte, hogy pocakjából újabb dekák vesznek el. 'Mi lesz így az imidzsemmel?' - gondolta homlokráncolva. Végül a kisfiú eltűnt a szeme elől, és ő megállhatott hangosan lihegni pár percig, amíg megnyugodott és ismét rendesen kapott levegőt. És a feje is kitisztult, persze. Ezután benyitott abba a házba, amely félig meddig még egyben volt, csak a jobb oldalán hiányzott néhány szoba. Még a tetejéből is épen maradt egy kis rész. Benyitott, és majdnem hanyatt is vágódott a döbbenettől.
(folyt. köv.) ©by ender |