De most minden üres volt. Sehol egy lélek. Leült a fotelbe, hogy kicsit kifújja magát a fárasztó nap után, és elgondolkodott, hol lehet az asszony. Annak a méregdrága tanfolyamnak, amire befizette, már rég vége kellett, hogy legyen. Valami önismereti vacakság volt, talán "Hogyan legyünk sikeresek?" címmel lett meghirdetve. Csodálkozott, hogy kedves neje minek jár ilyen helyekre. Úgy gondolta, neki felesleges ilyesmit tanulnia, mert nincs meg hozzá az érzéke, és a végletekig önző. Csak egy rinyagép volt, magában már régen így hívta. Igazán nem is tudta, mit jelent ez a szó, a fiataloktól hallotta bent a munkahelyen, és úgy hitte, ez a kifejezés valami olyasmit takar, hogy valaki állandóan panaszkodik, sír-rí, de ahhoz képtelen, hogy az életén bármit is változtasson.

Az asszony egész életében háztartásbeli volt. Bár hogy minek a "belije", azt voltaképpen maga sem tudta, hiszen hosszú évek óta bejárónőt tartottak. Tulajdonképpen neki magának semmi feladata nem volt otthon. Vásárolgatott, szórakozgatott, használta a hivatali kocsit, mert abban sofőr is állt rendelkezésére, nem úgy, mint a sajátjában. Hogy egész nap mit csinált, nem tudta. Néha bizonyára vett egy-két dolgot, mert a bankszámláját általában hamar lefogyasztotta. Talán lehetett valakije, mert sokszor, mikor csörgött a telefon, és ő vette fel, téves hívás volt, általában mindig ugyanaz a férfi kereste hol a háziipari szövetkezetet, hol a sürgősségi ambulanciát.

Már régen nem szeretett otthon lenni. A felesége mindig macerálta valamivel. Ha későn jött haza, azzal, hogy biztosan van valakije, ha korán, meg azzal, hogy miért nem dolgozik többet. Ilyenkor rendszerint azt vágta a fejéhez: - Hát nem veszed észre, jóember, hogy pénzből élünk?

De igen, ezt már rég észrevette. Nem szeretett hazajárni. Volt egy kis telke, kívül a városon, a hétvégéket általában ott töltötte egyedül. Szeretett ott lenni, mert legalább nem súgtak össze az emberek a háta mögött és nem macerálta senki. Ha egy-egy ilyen hétvége után hazaért, a felesége mindig azt kiabálta: - Mit sértődsz meg állandóan, hát nem veszed észre, hogy csak egy kis simogatásra vágyom?

Ami azt illeti, már rég nem simogatta őt, de nem is igen vágyott rá. Csak otthon volt tehetetlen, amiért rengeteg gúnyolódásban volt része. De tetszett neki egy idősebb lány a munkahelyén, aki ugyan nem volt csinos, de kedves, és jólelkű. Még hezitált, udvaroljon-e neki, mert úgy érezte, azért ez mégsem lenne becsületes a feleségével szemben. Hiszen egy életre választotta őt egykor. Jaj, hová is tette a szemét?

Hamarosan rájött, hogy már éjfél is elmúlt. Talán fel kellene hívnia a rendőrséget - tétovázott. Vette is gyorsan a telefont és tárcsázott. De a rendőrségen azt mondták, amíg el nem telik 24 óra, úgysem kezdik el keresni az eltűntet. Meg talán az is lehet, hogy ő akart elmenni, és nem is szeretné, ha kiderülne, hol van.

Érdekes módon ezen megkönnyebbült. Gondolta, vár másnap estig a bejelentéssel. Bár az is eszébe jutott, hogy érdemes-e ezzel fárasztania a hivatalt. Neki nem hiányzik az asszony.

Lefeküdt, és hosszú évek óta először aludt el altató nélkül.