Szívekbe betört „fenyőágak”,
üzenik a világnak, a mának,
emlékek, vadul, halkan,
sejtelmesen trilláznak:
kalácsot majszoltunk,
végre narancsot is láttunk,
többen egyet, cikkekre szedve csemegéztünk
Karácsony volt, csilingelt a csillagos hold
hömpölygött több tucat gyerkőc,
a hólepel fölött
dübörgött az ég, mint tankok az idegen földek fölött,
családok marták egymást, mint vadak, a konc fölött,
ez volt a rossz múlt, lám elmúlt!
Nagyra nőtt fenyőfa, ott a szoba közepén,
körötte kíváncsi tekintetek,
a zöld ágacskák, mit is rejtenek?
Színes gömbök, aranyló díszek,
oly törékenyek.
Kezedbe ne vedd, csak figyelj:
Nézz! Hallod a meghitt, éji zenét,
hópihék magasról leszállnak
szemedre fények vibrálnak,
szívedben, elrejtett remények cikáznak.
Emberek mélázva, valamit, VALAKIT várnak,
a holnaptól oly sok mindent kívánnak,
karácsony lesz, újra, rohannak az évek,
kergetőznek az emlékek, mint futkározó
gyermekek a játszó téren.
Szívekben duruzsol a láng,
szeretet himnuszát zengik,
nem a fenyőfát ünneplik,
Jézus, az Isten Fia születik!
2009.december
|
|
|
|
|