Koncert
Maróti László
Ha az erdők fái kórust alkotnának
S koncertet adnának ennek a világnak,
Átszállna a hangjuk minden tenger felett,
Megdöbbenne tőle halló és a süket.
Itt zsong az agyamban amint kezdik csendben,
Sejtelmes basszusuk szerte száll a szélben,
Lavinákat indít, áttör hegyen, völgyön,
S várja, hogy a többi mind utána jöjjön.
Jön, bizony, a többi, lelkemet átjárja
lomboknak, törzseknek szép harmóniája.
Talán csak álmodom? Nincs itt még a reggel?
Száguldom a Hanggal s megküzdöm az Éggel.
Ezer éve alvó vulkánok törnek ki,
Ártatlan falvaknak szökőár ront neki.
Felkapja a fejét milliárdnyi ember,
Nem hisz a fülének s káromkodni sem mer.
Nem, mert azt gondolja: Utolsó Ítélet!
Ha így történik, hát mivé lesz az Élet?
Ezért aggódtunk mi? Harcok fulltak vérbe!
Vetőmagot, ember! Tartsunk meg emlékbe.
Hátha majd kisarjad s nyomában az élet
Újra bontja szirmát s öntudatra ébred.
Tudatára annak, hogy a lét az semmi,
Ha az aki éli, nem tesz mást, csak nézi.
Gyertek erdők fái, énekeljük el, hogy
fölszántjuk a Földet, mielőtt még elfogy
az a kevés nép, ki fáradt a sok harctól,
de ti, erdők fái daloljatok! Dacból!
2008. Göteborg
|