Szürke, felhő úgy kúszik az égen, mint lompos róka koma a fagyos réten,
Növények rügyei, nemsokára kipattanni fognak, méhecskék téli álmukból riadnak.
Még nincs virág, még nincs napmeleg, még csak reményeket kergetek, még a hó is látszik fáknak ágain,
szellő,szelíden, kedvesen, lengedez,
simogat,sok mindent édesdeden.
Cicuskám kiugrál, beugrál kerítés tetején, tornázik a bajsza, korog a gyomra, óh, ha egy egér csak itt volna! Ám a komisz szőr-csomója, ha tollat tépett, rigó család szerteszéledt.
Távol az idénymadarak,
lassan szárnyat bontanak,. megérkezik sorba…fecske, a gólya,
vár az eresz és a villanypózna.
Ők tudják, hová, merre kell landolni, s az új életet folytatni, ösztöntől dirigált világ,
kérlek, adjál nekem is harmóniát!
Elfogyott az életem egy része,
Elvitték, le a mélységbe, nem szemrehányás íratja velem, csak az árva szomorú szívem.
Talán süthet még reám a nap,
De emléked szívemben, örökre megmarad., hóember, ha lehasal, fejére süt a hajnal.
Február tizenhetedikén emlékezni rád, olyan, mint pofon vágni a csont vázt,
azt kellett volna koporsóba tenni, sírok mellett térdre kell ereszkedni, Mondanád fülembe! „örök tavasz legyen a szívedbe”.
2010. február 17.
|