Napjaid oly ridegek, mint egy hűvös jégvererem,
    nem találsz benne semmi melegséget,csak hűlő érzelmeket.
    Percről-percre kapaszkodnál a reménybe,mint fa a szélbe.
    Akit visszatart egy átok,csak földről nézheti az álmot,a 
    szerelem boldogságától repülő lényeket.

     Bénultan töltötted az elmúl éveket,vakon néztél előre,
     és ha most hátra veted fejed,a hátad mögé táruló világot
     már nem érted.Ösztönöd szólit,zokog,tutul!
     Ne várd meg,míg átkopog a barna kapósbot a lakáson,
     míg megülnek a keserű ráncok az ajkakon.Sendiert