I.

Barátom láss csodát; itt jő a Mágus,
látnoki perifériáján kéjsóvártól árgus
szemmel csüngene a névtelen tömeg,
vakon követné lábnyomát, de ő meg
csak fent lebeg, mint maga a Messiás,
tébolyult lelkekbe mélyre, messzi ás.

Hát nem érted? Egyedül Ő van érted,
önzetlensége lehet mentsvár-vérted;
ki megáll melletted, és hozzád lehajol,
esetlenséged ellen magához felkarol!
Mindegy; minek nevezi benned a Hang,
szeme éget, hangja zúz, mint lélekharang.

Haragja rang, érintése meddő kívánság,
áttetszőségét aurádban érezni kiváltság,
mindenkiben ott van, másban senkinek,
hangtalan suttogja annak az Igét, kinek
épp megremeg veszendővé aszódott Hite -
hívd Istened: „Segíts Uram, kérlek jöjj ide!”

Érzed már a Megváltód? Ott van benned!
Most kell belülről megtisztultnak lenned!
Ő nem afféle Szent, nevét nem templomok
falain belül kántálják felesküdt szónokok!
Hagyd hát átjárni lelked, s meglásd; tested
a mennybolt leggyönyörűbb vásznára fested!

II.

Hinned kell, mert e porhüvelynek sorsa e tett,
a homo sapiens e Földre eleve így teremtetett.
Térdepelve kézkulcsolni, míg imára buzdító papok
szájba gyömöszölik a megbocsájtást – „Én is kapok?”
Nekem mindegy, miként szívódik fel az ostya,
egyénre szabott, mennyire bök a krisztusi borosta.

Önmagad előtt is titkolod; sokszor mennyire félsz,
mióta e világ fő értékmérőjévé avanzsált a Pénz.
Könnyű és olcsó kis frázis, mégis mily ál-igaz:
„Amennyid van, annyit érsz!” Hiába ér vállig az...
Aranyigazság ideát van, aranyos vigasz! Csak akad!
- Jó, tudom; csalódásod néha naivságodból fakad.

Nézz szembe tükröddel, ne véld, hogy csalóka,
ábrándod hiú, kedved bús, vagy épp ciróka-maróka.
(Bátor az, ki addig tart törtetőn oda, hol a vélt helye,
míg felszín-mosolyát grimaszba torzítja dacos feje?)
Egy mondat vagyunk; Te az állítmány, én az alany,
a kátyús úton együtt csetlünk-botlunk minduntalan.

Én hiszek benned; Te lehetsz nővérem, s fivérem.
Látod? Mindjárt leesik hozzád a feldobott érem!
Ez is játék, mint maga a nagybetűs; fej, vagy írás?
Rajtad múlik, hogy mi lesz belőle; nevetés, sírás...
Higgy legelőbb magadban; és ha lelked tüze éget,
hited felhevíti a Holnapban parázsló reménységet!

Szentbékkálla, 2010. március 04.