CSALÓDÁS

Hűvös hajnal, ó” Te” ravasz, fejtetőre állt a tavasz,

                               rüggyel teli növényvilág, kicsinyedre most                                                   még vigyázz!                  

Tücsök nem szól sehol, katica már szállt a légben,

madár ébred daloló hanggal,

 valamit jelez, a tavasz közeleg.

Csalóka ma ez a világ, a Nap sugara kóros,

dühöngő szél, fagyos telet vissza fújta,
az érző életet borzolja.

Nem is március a neved, hisz a telet nem kergeted.

gyenge tavasz légy erősebb, köszöntésed most már kezd meg!

Állj talpadra, mint a macska!

Nem akarhatsz csapást nekünk, hisz nincs” fegyverünk”,

csak várunk- várunk,
türelmetlen.

Jöjj tavasz! Hisz a természet tiéd lehet:

mindenét reád bízza, összes karját feléd kinyújtja.

Tavasz pajtás merre járkálsz? Kell a szemnek a zöld, a piros,

 fehér, sárga, kék, meg a többi,
egyhangú növényzet virulj ki!

Színek nélkül nincs jó világ, minden kopár és sivár,

nem könyörgök, követelek, a szemem sarkából figyellek.

„Fejszémet” majd előkapom– szól a tavasz – a telet” lenyakazom”.

Most még szélfútta piros Nap lemenőben, alábújt szégyenében,

nem volt meleg ma a magja, sugarait csak úgy elpocsékolta,

erőtlenül lehanyatlott, téli hideg uralkodott.

                               Másnap reggel huncut tettel, egy s mást 
                                               lefagyasztott.

Fázik már a kalapom is, vacogok én is, Te is,

tavasz és tél viaskodnak, a növényeknek kárt okoznak,

szomjas a föld erre felé, vidám eső téged kérlek,

ezeket mind szüntessd meg!

Nehéz” fejű” tavasz évszak,

ne bújócskát játssz már velünk,

lobbants szikrát fejünk felett, ezt akarja minden élő itt lent!

Falra festelek,
most nagyon a jelenbe, idézlek,
  ha megkezded, újra műved, kifejted minden erődet,

nagy, szeretetben lesz majd részed,