| Küzdőtér |
|
|
|
| Fullextra.hu: Amatőr Irodalmárok Klubja! |
|
|
|
|
Tengertől tengerig Ideje:: 03-18-2010 @ 01:26 am |
|
|
|
|
| Mintha csak vártál volna a tenger előtt. Körötted apáid kúsztak centiről centire közelebb, majd hirtelen mozdulattal levágták a kezed. Akkor visszatűnt a város, a Gare du Nord órája elütötte a nyolcat és a vonatok kocsijai kinyíltak. Az étkezőben téged szolgáltak fel, egy asztalon vágtak finomabb falatokat belőled. Még nem tudok oroszlánokat hallgatni. Léptedre leszakadtak a hidak egy ezüstös levesestálban. Borsókat vágsz az arcukba, részegek is tán, mint a kávéfőző szegélyéről felrobbanó buborékok. Nem sürgetem hát az éjszakát a derekad köré folyni. Persze senki nem kérdezi. Ahogy a csatornában sem vallasz szerelmet egy gyertya koldus fényénél. Talán a víz alatt persze, egy oldalharapásból. Elég volt a váratlanságból. A szerelem, tudod, leginkább elhatározás, s ha megölted bennem a felszín alatti vizeket, mégoly hiábavaló próbálkozás volna egy egész holnap délutánra is a lelkembe nézni. Hát egyedül vagy
Egy sóhajodra a székre ülök és várom az ajkaidról lerepedő festéket, ahogy a bőrömön foszló anyajegyekké állnak össze. Fél szemedre vak voltál a hajnalokban, csak nevettél ahogy a templomok tornya köré feszített vezetékeket megátkoztam és névjegyem köré tekerve hazudtam az imádkozóknak isteni sugallatot. A lépcsők alól egy láb lógott ki, cipőfűzője megelevenedett a félhomályban és bűvészinasnak állt az Abbesses színházában. A maradékot valami felfalta, alkalomadtán, gondolom. Vagy a hangyák változtatták termikus kölcsönhatássá az ujjaid körül. Akkor egy fa alatt asszonyok tettek múlt századi melltartókat a nyakukba és lefeküdtek a nap reflektorfényébe csokornyakkendőt barnulni. Világos, hogy a szemetek helyén villanykörték törmeléke csillogott, s ha a közelembe jöttetek, felizzott a mélye, mint valami koszos pirkadat. Egy sikátorban vették elő a vázlatfüzetüket, s karcolták törött testem a falon settenkedő vízilovak árnyjátéka alatt. A kirakat tükrében lányok igazítják meg szeplőiket, majd a strandon egy homokdűne lehel csókot a mellbimbódra, a tenger titokban elmossa az emlékeket, hogy habzik a zsebemből kihulló szappanoktól. Rohantok a véletlenbe, egy hangszóró almaborért kiált. A mandula keserű táncra kél egy dominóval, ahogy a csíkos harisnyád harmonikává hajlik, s valószerűtlen Kék Duna keringőt recseg. Madarak jönnek. A tenger szemöldökét villákkal fésülik a messzeségben egyszínű kékre az éggel. Választhatnál hát egy ilyen reggelen, a nevető úszókból, a légiriadóból, vagy belőlem egy harapást. Várok, míg a cipótalpam golyóvá nem olvad össze, s elgurulok a holnaputánba.
Mégis inkább elfordítod a fogaid és a jószerencsét öltözteted fehér kendővel. Egy rendetlen képkeretben kifordul a lelkem és körbehányja a múzeumot. Az embereket elhagyta a fény talán, s látni már, ahogy elfeledték a színeket. Lekapcsolom a villanyt az égről és borostát növesztek, hogy mocskos lábatok nyomát felsikáljam a márványról. A zongora kalapot vesz, s az élet ritmusa egyre kisebb szívverésekkel fullad bele a házak erdejébe. Egy zöld és egy kék gyermek ragad egeret magához, hogy újrafesse a kecskék születését. Nos, újabb valóságot alkotni egy zord nővér mellett csak piros cipőben lehet. Így gondolta legalábbis a messzi távolból elmesélt emberek piszkos tekintetéről szóló betűkben fürdő béka, de azt meg mégis hanyatt fordították egy közvetlen hajfonattal. Az utolsó pillanat, ahogy az Eiffel toronyt elfeszítik, hogy bádog vödörbe bújtatott fejű embereket repítsenek Koreáig. Szemük könnyeket permetez a repülők kondenzcsíkjain és egy pillanat alatt sortűz dördül az égből. Mogyoró szemű hercegnők hullanak a széllel és a gyeptéglák közé süllyednek. Egy csettintésre, ahogy nyelvem megcsúszott emlékeden, az emberiség eltűnt és disznók rohantak ki a sárból, új uralkodót választani a romokon. Te eldobtad letépett karjaid és örökre belesétáltál a tengerbe a vodkaszóda fényben és akkor én is elmentem a felhősugárzó felé. |
|
|
|
|
Utoljára változtatva 03-18-2010 @ 01:26 am
| Hozzászóló: stando (Ideje: 03-18-2010 @ 06:14 am)
Comment: --- és én csak lebegek, míg karcsapásaim a semmibe úsznak mellőlem... |
|
|
|
|
|
