Emléked nyoma mozdulatlan,

Lelkemre árván ráhajolt,

Elcsókolt csókjaid szívembe marnak,

Szélvihart kavar fájó sóhajom.

Hallom lépteid neszét,

De a magány gúnyolódik velem,

Árnyad a hajnali ködben táncol,

Nagyot dobban magára maradt szívem.

Még hallom szavaid csengését,

Az imént itt zsongtak még,

Aztán hirtelen a csend virraszt velem,

Az álmok színtelen küszöbén.

Még érzem forró ölelésed,

De ármányul lesben áll a hideg,

Hozd vissza nekem azt a tüzet,

Mely izzott, s a lelkemig égetett.

Ó te kegyetlen gőgös élet!

Miért hoztál hátadon ennyi kínt?

Vedd el az életem! Térdre borulok..

Vedd el! Mert nélküle meghalok..

 Lander Meryenn