A Névtelen város
-első fejezet-/10.

   A barlangban sötét volt, bár kisebb-nagyobb réseken sápadt fény szűrődött be a külvilágból. A levegő száraz volt és nehéz, és a föld göröngyös. A remete óvatosan haladt a barlang belseje felé. Nemcsak a látása, de a szaglása is feljavult reggel óta, és érezte, ahogy egyre közelebb kerül vágyai tárgyához.
   -Elveszlek feleségül... Elveszlek feleségül... Velem jössz és örökre együtt leszünk... - morogta maga elé. A fülét megütötte az a vékony hang, az a szelíd, angyali hang, amelyik pár napja ugyanazt az altatót dúdolta, amit az anyjától hallott kiskorában. Most énekelt. A szerelemről énekelt.
   A következő kanyarulat mögül lágy fény derengett. A remete elmosolyodott, szemei boldogan világítottak a sötétben.
   -Hát megtaláltalak...
   A kislány meztelenül állt a gyertyák fénykörében, háttal a remetének. Vékony kis teste törékenységet sugárzott, bőre simának tűnt, a popsija puhának - a remete, ahogy megmozgatta ujjait biztosra vette, pont a tenyerébe illene - , és a vállaira omló hófehér haja akár vattacukor is lehetett volna. A remete csendben közelebb lépett, szemből is akarta látni a lányt. Angela - ahogy a remete magában elnevezte - abbahagyta az éneklést, és mozdulatlanná dermedt. Két méterre tőle megállt a férfi. Meg akarta szólítani a kislányt, de hirtelen elakadt a szava. A bátorsága elszállt. Óvatosan kinyúlt...
   ...és a lány hirtelen megpördült. Apró keblei lágyan rezegtek, egy pillanatig magukra vonták a tekintetet, aztán az a kegyetlen pillantás. A hihetetlen gyorsaság lehetetlenné tette a remete számára a reagálást, akinek amúgy jók voltak a reflexei. Most gyomorszájon találta a kislány térde, pontosan azon a ponton, ahol ha eltalálnak valakit, percekig nem kap levegőt. A remete nagy darab teste a levegőbe emelkedett és neki zuhant a legközelebbi falnak, keményen megütve magát. Amíg a földön feküdt négykézláb azon igyekezve, hogy ne fulladjon meg, a kislány sem volt tétlen. A következő támadását már a kardjával indította, ami legalább akkora volt, mint ő. A remete éppen félre tudott ugrani az éles penge elöl, de már jött is a következő csapás.
   Álljunk meg egy percre! A kislány alig volt száznegyven centiméter magas. A kard pengéje, amit a kezében forgatott százötvenkét centiméter volt, és huszonöt centi széles. A vastagsága másfél-két centi lehetett, ami az éle felé fél milliméterre szűkült. Amilyen kemény anyagból készült - nem lehetett volna megmondani, miből, de keményből, hiszen a remete feje fölött lévő sziklát könnyedén kettészelte -, a súlya legalább negyven kiló kellett, hogy legyen. Elnézve a kislány vékony testét, hogy szinte nem is voltak izmai, ő legfeljebb harmincöt kiló, ha lehetett. Ez elég hihetetlenül hangzik, nem? Hogy egy ekkora kislány ekkora sebességgel forgasson egy ekkora kardot...
   A remete nem hitte el, ami körülötte történt. Látta, milyen gyorsan mozog körülötte a gyerek, egyre inkább sarokba szorítva őt. Alig tudott menekülni a csapások elől, elhajol, elugrik, hátraugrik, nem tudott védekezni, szinte esélye sem volt. Hamarosan teljesen sarokba szorul, és nem lesz hova menekülnie. Azért nem semmi, gondolta magában, hogy ilyen könnyedén tud mozogni. Még sohasem érezte magát olyan rugalmasnak és gyorsnak, mint most harc közben. Teljesen elképedt önmagán, hogy még mindig életben van, pedig már hétszer, nem, nyolcszor lesújtott rá a lány kezében fenyegető halál. Honnan van hirtelen ennyi ereje?
   A remete háta falba ütközött, a feje fölül egy nagydarab gyökér állt ki merőlegesen. Hirtelen őrült ötlete támadt, és amikor a kislány újra lesújtott volna, előre ugrott. Ekkora karddal nem lehet közelharcot vívni. A markolat kemény alja a homlokán találta el, a férfi megszédült, és a földre zuhant. Érezte, ahogy a vér végigcsorog az arcán. A kislány lassú léptekkel fölé állt, és a remete felnézett rá.
   -Miért akar mindenki megölni? - kérdezte vékony hangján Angela, a feje fölé emelte a kardot, és lesújtott.
   Szikrázva ütközött össze a remete vadászkése és a kislány kardja. A férfi vállába éles fájdalom nyilallt, majdnem felüvöltött. Aztán összeszorította a száját. Arcán izzadtságcseppek jelentek meg, ahogy két kézzel markolva ajándékba kapott vadászkése nyelét (amit utolsó pillanatban halászott elő az övéből), erőlködve próbálta eltartani magától a hatalmas fegyvert. Közben az ártatlan zöld szemekbe nézett...
   -Nem akarlak megölni... - a kés pattanó hangot hallatott, amikor kettétört. A kard a remete húsába vágott. Most fájdalmasan felüvöltött.
   -Hát mit akarsz tőlem? - kérdezte a lány, ismét a feje fölé emelve a kardot, a végső csapásra készülve.
   -Csak azt... Csak azt, hogy légy a feleségem!
   Amit a remete utoljára látott, a felé tartó éles penge volt, alig egy milliméternyire az orrától, aztán végtelen sötétségbe zuhant.

(vége az első fejezetnek)

(folyt. köv. ?)

©by ender