Fekete-fehér álom

Zaklatott fekete világom
örömest elhagyom,
hogy ringatózzak egy kicsit
az álom tengerén.
Álmom bár fekete és fehér,
nem fáj már. Legalább.
Addig sem kell hiányoddal
farkas-szemet néznem.

Álmom fekete vizén egy kis
csónak ringatózik,
benne én. A víz ott békésen,
csendben  fodrozódik.
Fehér, füstszerű köd száll alá,
leplezi a víznek
partjait. Nem bánom palástját,
beletemetkezhetek.

Arcom bánat rótta ráncai
lassan kisimulnak,
sötét szemeimbe költözik
a csillogó remény.
Balzsam kerül sajgó szívemre,
nem jutsz már percenként eszembe.
Köröttem puhaság és béke,
lelkemnek gyógyírt jelentenek.

Oszlik a köd, a part közeleg.
Lassan vége az átmeneti
nyugalomnak. Mennem kell.
Talán sikerült erőt merítenem…
Fekete-fehér kábulatom
véget ér. Kinyitom
szemem, s újra látom a
fekete valóságot.
  

 2010. február