Látjátok, feleim, ti néhanapján erre kószálók, mik vagyunk: jeltelen keresztek fölött madárdal. Fű, fa, virág. És méhecskezümmögés.
Álljatok meg néhány percre, tarisznyás-kalapos vándor-feleim, álljatok meg e némaságból faragott fejfák előtt, s puha lélek-mozdulatokkal írjatok rájuk egy-két betűt. Egy nevet. A bennünk élők nevét. A tovább élők nevét.
… A faluból harangszót hoz hátán az erdőbe a szél. Szétömlő harangszót, ráhintve a fejfákra.
Húsvét vasárnapja van.
Az erdőben, a jeltelen fejfák körül erősödik a madárdal s a méhecskezümmögés.
Látjátok, feleim: nem csak por és hamu vagyunk.
|