Vitorlám szakad, nem feszítem már a szélnek,
hagyom, hadd tépázza gőg.
Bárányfelhők közt meghurcolt szürke felleg,
elvonulok tavaszhangon tárogatók
oroszlánszája elől - elhordva szigetem.
De elhullajtott szavaikból összesepert
lant-emlékeim magammal viszem.
Nem mondom el a világtalannak, milyen az,
ki hitébe törte ernyős virágzatát,
s gyenge harmatnak cseppjét is fogadni be,
mert lába elnehezült már, hogy vigye
csorba korsóját az önbecsülésnek tovább.
Szomja sincs tán elérni a kúthoz,
nincs hová adni már alább.
Dagadó vitorlából lett szakadt fehér zászlónak
nem lenget a szél...

..de felravatalozott szavak virágágyán
tán marad még,
ki leleplezi egykor,
hol kallódik remény.