P A P I R S Z E R E L E M  

Buszon utazom, haladok utamon,

szemem tapad egy férfi arcára,

mélázva lesem, - figyelem -.

daliás termete, szelíd a tekintete.

Ám szomorú lett a szívem:

réges-rég, - jut eszembe –,

a karjaidba omolhattam volna,

  /nem Neked, másnak,/

nagyon szerettelek téged,

fiatal éveimből idézlek:

Akkor még friss harmat voltam a mezőn,

vagy, mint rózsabimbó a kertes otthonban,

 Te : daliás Királyfi, olyan mesebeli herceg!

Ifjú legény és fiatal leány,

Ámor nyíllal szívükben, sétára indultak,

múzeum kertbe, zöldellő pados parkba,

esti félhomályban,

kezüknek forrósága a másikat átjárta.

Szelíd szavakat suttogtak egymásnak,

különös bizsergés, lelküket elvarázsolta,

a fák ezt suttogták, madarak dalolták:

csak Téged szeretlek!

a bokrok ezt zizegték:

"különös leány vagy , csak Téged akarlak",

így szólt a felelet:  "a világ végére is követlek".

Szőtték jövőjük fonalát,

szép szavakba burkolták,

szemükben ragyogott, boldogság sugara,

mint tűző nap a dél hevében,

úgy perzselt a levegő közelükben.

Se vége, se hossza

vágyaik nem teljesülhettek be,

így volt a sors könyvében írva:

meg se gyúlt gyufaszál, vörösen izzó lángja,

máris hamuvá égett, csupán

papír maradt  nyomában,

érzelgős érzelmek viszonzatlansága,

szomorú fűznek, suttogása:
- papír szerelem -!

De kegyetlen volt ez a játszma,

kissé léha, könnyelmű ifjú, amolyan

durva tréfát űzött e leányból.

Csalóka csapda, de nem léptél beléje,

nem kerültél kelepcéjébe.

Áztattál zsebkendőt, itattál egeret

több mint egy keveset,

ám vigyázott, óvott az angyal ott fent!

-P a p í r s z e r e l e m-  

szavak, csak szálltak,

mint árva madár a város felett,

 ki

keresi párját, egy kicsit körözget, tekereg,

majd máshol telepedik meg.

A jómadár, barna helyett

a feketét szerette,

 te ütőkártya voltál a kezében,

nem kedves és szeretni való,

csak egy bohóc, a sok közül volt ő.

Rajtad hahotázott…..volna,

nem tekintett valódi érző lénynek,

csak szél fútta papírnak,

mire, ha akar, taposhat.

Csak úgy eszembe jutottál,

nekem első szerelmem,

most

p a p í r r a  v e t e t t e l e k !

Le és felszállnak az emberek,

néha durvák, néha kedvesek,

általában közönyösek,

sokan tolongva helyezkednek,

 talán randevúra mennek?

vagy csak sietve haza igyekeznek?

dolgoznak, tanulnak, cipekednek.

Reám-reám nézett,

kissé, gondolataiban Ő is elmerült.

Hogy ki?

Hát a daliás termetű és szelíd tekintetű,

Útitárs,

ott szállt le, ahol én,

Ő balra, én jobbra haladtam.

Igen, igen van ilyen, röpke

   p a p í r s z e r e l e m,

Isten veled!