El kéne menni messzi-messzi földre, Hosszú sóhajt nehéz csönddel karba öltve, Útközben elnézni a roppant víz felett, Nézni, amint kékje csókkal érint eget… Ingujjban, a háborgó világnak háttal, Fészket rakna belém egy árva szó, madárdal, Menedékként kitárná karját az éj felül, S csak lebegnék a hullám tetején, egyedül. Válasszak hát másik hazát magamnak, Hol a szavak nem szállnak el, megmaradnak, Ígéretekben bízni nem dőre remény, S a gazdagnak foghatja kezét a szegény? Hol dolgos kéz nincsen tétlen, munka nélkül, Félre téve spórol, és bérével megbékül, Jövőjétől nem fél, mert ismeri előre, S a szabadságtól kap boldog, új erőre? Részegül, de nem az olcsó, lőre bortól, Gyermeket nemz, szerelmében asszonyt csókol, Száz évre tervez lakni szép világot, S ajkán nem tud jönni áldás helyett átok? Válasszak hát másik hazát magamnak, Hol nyugton telnek évek, el nem rohannak, A dolgos élet nem hitvány véget ér, S a gazdagnak nem szolgája a szegény? Menjek, ha részvétlen elküld a zsivány, S földem, házam, ajtóm küszöbére áll, Elvenni tőlem, azt, ami az enyém, Hogy idegené legyen mézem, tejem, s kenyér? Hasonuljon meg hát zászlós, Magyar hitem, S piros-fehér-zöldbe lobogózott szívem Tépett álmát hajítsam útnak sarába, Hogy eltapodja azt is a zsiványnak lába? El kéne menni messzi-messzi földre, Hosszú sóhajt nehéz csönddel karba öltve, Útközben elnézni a roppant víz felett, S elgondolni mindent, hogy másképpen hogy lehet?
El kéne menni búsult, görbe háttal, Félárbocra húzott vászon vitorlával, Míg a lelkem ártó métely mérge gyötri, El kéne menni, s aztán visszajönni.. 2010-04-11 |