"Levente egy éves. Még egyszer sem jöttél el megnézni őt. Örökre emlékezetembe vésődött, amikor megtudtad, hogy terhes lettem.
- Te dolgod.
- Az enyém? A te gyereked is!
- Nem. Csak a tiéd. Te akartad ezt. Viseld a következményeit. Vagy vetesd el. Nekem mindegy.
- Aznap éjjel nem ezt mondtad!
- Sosem szerettelek, Rita! Szállj le rólam, és neveld fel a fattyúd, ahogy akarod!"

- Láttam tegnap a műsort - mondta Ádi, amikor beléptem az irodába. Arcom beesett, szemem karikás... Rám van írva, hogy minden fáj most. Viszont nem akarom elhagyni magamat. Egész éjszaka nem aludtam, maximum 10 percre sikerült elszunnyadnom. Kezemben a kávéval leültem a műsorvezetőtársam mellé.
- Szedd össze magad. Szólok a sminkesnek, mert vendégünk lesz - szólt Ádi.
- Ki? - néztem rá ijedten. A szeméből kiolvastam: Ő jön el. Ezt akartam, de nem így...
- Nélküle lesz - válaszolta meg kimondatlan kérdésemet.
- Csináld egyedül - álltam volna fel, de visszanyomott a székbe.
- Jön a sminkes. Ne sírj, ne légy komor! Nem szabad így látnia.
- Képtelen vagyok rá! Nem bírom ki! - kiabáltam. Szemem máris megtelt könnyel.
- Szedd már össze magad! - rázott meg egy kicsit Ádi. Felnéztem rá. Megérkezett a sminkes. Legalább két réteg alapozót kent rám, mire sikerült emberi formát adnia az arcomnak. A fodrász alakított enyhén kócos hajamon. Vajon tudja, hogy én is itt leszek? Hogyan fog viselkedni? Cikáztak fejemben a gondolatok.
- Öt percetek van! - szólt a rendező. Átnéztem a kérdéseket. A tükör előtt gyakoroltam a mosolygást. Nem volt természetes, de lényegtelen. A sminkem miatt eleve olyan vagyok, mint egy porcelánbaba. Merev és hűvös. Ez lesz ma a fegyverem.

- Köszönjük szépen Krisztiánnak, hogy idefáradt, és nyilatkozott nekünk. Gratulálunk az eljegyzéshez! - mondtam művigyorral az arcomon. A kamerák leálltak. Szinte azonnal felálltam, és indultam volna az irodámba.
- Hogy vagy? - kérdezte.
- Jól - vigyorogtam visszafordulva. - Errefelé minden rendben. Gondolom, feléd is.
- Nem akarom, hogy ez ilyen kínos legyen.
- Most erre mit mondjak? Mindig ez lesz.
- De miért?
- Tudod te azt nagyon jól. A fiam egyébként jól van, köszi szépen!
- Ne légy cinikus!
- Ja, bocs, tudom, hogy nem érdekel. Pedig... Tudod.
- Elég! - kiabált. - Fejezd be! Te akartad megtartani, viseld a következményeit - sziszegte a fogai között.
- Jó. Csá! - És kimentem. Csak önmagát tudja ismételni. Szánalmas, felelőtlen alak!

"- Fiam született?
- Levente. Nevedre veszed?
- Egyértelműen.
- Nem gondoltam volna, hogy ez neked ilyen természetes.
- Pedig az.
- Akkor gyere és látogasd meg.
- Nem."