Hol titokzatos, méla, búskomor, vagy

Felkorbácsol, tombol, lüktet bennem vadul,

Hol vergődik, csikorog, zord, kemény, hideg,

Vagy simogat, és felmelegíti fázós lelkemet.

Néha tovatűnő régi emlékek után kutat,

Merengőn a múltba réved, szakít fájó sebet,

Majd tompán elfakul, nyugalomba hajt,

Remegő gyöngyszemet szempillámon hagy.

Csönd! Egy kicsit hagyjatok!

Elmémben játszadozó kósza gondolatok.

Most a folyót hallgatom, szelíd morajlását,

A simogató tavaszi éjszaka lágy rezdülését,

Bolyongó hold sápadt arcáról lehulló jajokat,

A lelkünk üdvéért felkongó harangokat.

Csönd! Egy kicsit hagyjatok!

Elmémben játszadozó kósza gondolatok.

Az esőt hallgatom a felhők szűz könnyét.

A lobogó tűz testének pattogó zenéjét.

Hallgatom a szívemben lüktető vér áramlását,

S az leáldozó csillagok utolsó imáját.

Gondolat?

Néha csak ülök, és őket hallgatom.

Magával húz, a mélybe dönt, aztán felemel,

Egy gondolat, mely léptenként téved el.

Lander Meryenn