Nyugtalanított lelkem

morajló háborgása.

Kormánykerekem elhagyva,

vitorlám tetejéről

néztem a nagy világba.

Villámok csaptak le

sötét fellegekből.

Zaklatottan imbolyogtam

életem fedélzetén.

Reménykedtem:

Talán elcsendesül!

Félelmem a felszínre tört,

az örvénylő Élet

magával rántotta.

Csalóka képet látva

futottam zátonyra.

Riadtan úszó reményeim

szélső partjaim

között hullámoztak.

Naplemente-színű álmaim

már rég elhajóztak.

Fuldokló hitem tétova lett.

Sirály-hangú fájdalmam

sírt a légben.

Imám ezt suttogta

a csillag-tengerű égnek:

Bárcsak szélcsend lenne!

Csodálkozva néztem

-bár hajótörötten-

forgott az iránytűm.

Újra világos lett!

Hánykolódó lelkem jól tudta:

vár egy újabb sziget.