A  RÉSZEG

Elsápadt a Hold, ahogy te vörös lettél,
a pohár fenekére sokadszor tekintettél,

égeted a gigádat meg a gyomrod,
elúszott az eszed te rongy!
nincs pénzed, mégis vedelsz,

tested a mámorba kergeted…

Tőr, zúz a szíved, mint a háborgó tenger,
dróton rángatnak, akaratlan ember vagy.!
Haladsz, mint a sánta ló,
árnyékodtól is megriadsz,

mindenkivel komiszkodhatsz,

nem a nyelved forog, de a szemed,
éjt napallá egybe téve ment el az eszed.

Ordítasz te eszetlen állat,
az oroszlán se kérne belőled,
nem ember, pia szagú buta alak vagy.

Sok személy hiába foglalkozik veled,
 mindaz kárba megy, ami jót tesznek Neked.

Mi mehet végbe e primitív lény fejében?
semmi, de semmi, mert az is kifolyt,

ha eszed egyáltalán volt.
Minden járda keskeny és görbe neked,
a fákat ölelgeted,
ha az, utadba nem akad,
gurulsz árokba bárhova,
le, csak le a posványba!

Ha sokan összegyűlnétek,

nincs erő, mely fékezne Titeket,
csak a zárka, lenne a legjobb helyetek,
ahol jámbor szándék lesz belőletek.

Ott, így szól egyiktek:
biztos úr kérem!!!
Bizisten semmi rosszat el nem követtem,
csak valamit a lyukas kalapom alá öntöttem,

oly ártatlan vagyok, mint a bárány

ma születve. A vizes korsó eltört,
a boros a számhoz került,

s hogy-hogy nem kiürült!

Ha én tényleg részeg lennék,
most is a csaposnál szürcsölnék,

egy igazi nagy baj van velem,

keserű lett az életem,

valamit alaposan elrontottam,
engedd óh Uram Istenem, hogy

rendbe hozzam, s józanságom
visszakapjam.