Vakon fontatok
tövis –bűnöket
lehajtott fejemre.
A láthatatlant
nem érezte szívetek.
 
Koszorúmat,
lelkemben élő igék
tartották.
Súlya könnyebbé vált,
-az  égre tekintve
suttogtam magamnak-
Nem vagyok egyedül…
 
Vérző sebemben
fondorlatos szegek szúródtak.
Verjétek csak, verjétek !!!!
Ítéletet csak az Úr jobbjáról
fogadok.
Leperegnek a húsba vágó
rágalmak odafenn!
 
A bölcsesség királya
hittel mér.
Bűnt hordozunk mind.
Miért akar vak vezetni
világtalant?
Halandó ember,
míg keresztre feszítesz
észre sem veszed,
hogy a te kezed is ütik
idelenn!
 
Ember, csak önző éned bámulod!
Közben elfelejted,
-némán is száll
a kimondatlan szó,
meghallgatásra talál-
lélekkel lát az Isten!