Maróti László

Ez a tavasz úgy tett, mintha nyár akarna lenni. Ügyetlen volt, mert a sok eső és orkánszerű szél mellé elfelejtett befűteni. Megpróbálhatta volna elhitetni velünk, hogy ezek kissé eltúlzottan felfútt nyári zivatarok csupán, de nem. Nem próbálta. Na, így aztán még a nyár illúziója is elmaradt. Még a legkisebb folyók is kiélték minden felgyülemlett bosszúságukat s házakat romboltak le, termést pusztítottak el erre az egész évre. Némelyik nagyobb patak száz, vagy több-száz évet várt erre, hogy ”na akkor maj’ most!”. Jött is. Nyomta rá a vizet az emberre, állatra, vetésre, amely már félig kihajtott...lehetett már gyönyörködni benne, hogy most mán csak jól aggyanak érte, s akkor jövőre még jobb lehet.

Egyszercsak ott volt a tévé.

- Ervin! Hát te mit csinálsz? Hát nem látod?

- Mi van?

- Hát lövöd a vizet, hogy folyik. Persze. Folyik. Az olyan, nade nem ott áll az öreglány térden felül a vízben, aztán potyog a könnye? Hááát az nem szívszaggatóbb? Ugyan, zummolj már rá, hadd lássa este a nép, hogy már miért nem lép az a szerencsétlen egy kicsit arrébb. Úgy öleli a kapufélfát, mintha féltené.

Ervin rázummolt:

- Te Norbert. Hát nem azt félti, hanem az életét, meg az egészet ott.

- Jó, de neked most ne a szíved vérezzen. Te most gondolkodj a néző agyával.

- Na, jó, de itt tényleg nem a kapufáról van szó.

- Jó! Akkor csinálj mozit. Azért jöttünk, nem? – Norbert megsértődött. Szörnyen mérges volt és a mikrofont akarta a földhöz vágni, de vízben álltak, föld nem volt. - Tegnap ez volt Szalókon – suttogta hörögve. - Aztán a vágószoba tele volt vízzel, de a polgármesteren kívül egy ember sem látszott, aki pánikol. Csak döledező házak, meg a víz. Oké! Egyszer elúszott egy döglött bárány, vagy macska, vagy mi a franc. Folyik itt, folyik ott, folyik az egész országban, de a néző mit hisz? Lehet, hogy az emberek meg a kricsmiben isznak, vagy kártyáznak. Te mire gondolsz ilyenkor? Nem kéne mutatni, hogy félnek?

Ervin bizonytalannak érezte magát ekkora gumicsizmában. Ha elcsúszik, a kamera majd egy fél évi fizetése. És akkor Norbert, a Drakula, kevesli filmeiben a szörnyűséget. Hát van ennek esze?

A riporter Norbert elvágódott. Egy pillanatig teljesen víz alatt feküdt, de a mikorofon szárazon maradt. Azt magason kitartotta a vízből. Aztán nagy csobbanással újra ott állt és üvöltött:

- Erviiin! Filmezz! A fffff frannncba! – köpködött maga köré.

- Nem látod, hogy itt állok előtted? Pörög a gép, csak akkor nyeld le a sarat és ne köpködj! Vagy ess el megint és újra kezdjük, de akkor ne dumálj.

- Elment az eszed? – Ekkor felkiáltott: - Erviiiin! Átszakadt! Jön a víz! Mögötted!

Ervin megpördült és filmezett. Tényleg. Rohant felé a víz. Kettőt még léphetett, s a hátát nekivetette egy fának. A víz máris odaért. Nagyot csattant a hasán és ezer felé fröccsent. Most derékig álltak a vízben. Amikor érezte, hogy szétterpesztett lábbal már meg tudna állni, megfordult a mögötte lévő riporter felé. Norbert ott állt egy másik fa mellett és úgy ölelte, majd ledöntötte. A mikrofon már nem volt a kezében.

- Ez a hátránya ezeknek a drótnélkülieknek. Most még föl sem tudjuk húzni a kábellel.

- Miiiit? - üvöltötte a riporter.

- Hát a mikrofont.

- Le! Van! Szarva! Aaaaaa mikrofon!

- Na jó, de már megnyugodhatunk. Erősebb löket most nem jön egyhamar. Ha lenyúlsz, nem találod...?

A fát szorosan ölelő Norbert feje Ervin felé fordult. A riporternek könny csillogott a szemében.

- Filmezted?

- Mit?

- Semmit.

- Igen. Filmeztem. És rendes vagy.

- Igen? – kérdezte kicsit elmosolyodva és meglepetten Norbert. – Miért?

- Hogy nem engedted a víznek elsodorni azt a fát.

- Ervin. Dögölj meg...

2010. július.