Maróti László

Ez a tavasz úgy tett, mintha nyár akarna lenni.

Záporral és zivatarral, jéggel jött temetni.

Ott álltunk a hideg vízben, döngöltük a zsákot,

De te, tavasz, nagy felhőkből szórtad ránk az átkot.

Mindíg ravasz minden tavasz, azt hittük, csak viccel,

„Aranyat ér” – mondogattuk, de mi ennyi vízzel

Mit csináljunk, hová tegyük? Ennyi dézsánk nincsen,

Noé kéne a bárkával, de még csónak sincsen

Mivel megmentsük amink volt, minden semmivé lett,

Leverten hever a vetés: sárba veszett élet.

Nyomorulttá tettél minket évszakok zsiványa,

Gyönyörködhetsz, hogy mit tettél. Aki látja bánja.

Takarodj a szemünk elől, ne is lássunk télig,

Ne a nyarat utánozd, a telet mímeld. Félig.

Félig! Talán átvészelhetnénk kevesebb fával,

Hiszen lássad, jól elbántál az ember fiával.

Ez a tavasz úgy tett, mintha nyár akarna lenni.

Eljátszódott, megmutatta, hogy mit meg tud tenni

Hogyha épp a hangulatja, kedve úgy óhajtja,

Embert és a virágszirmot mind a vízbe fojtja.

2010 június