1./
NEVELHETETLEN GYEREKEK MESÉJE.
Nyolcezer kilenc, május .
Ez a történet nem manapság zajlik, hanem több ezer évvel később, amikor rengeteg érdekes
változás jött létre az emberek környezetében, és életében, számunkra ezek alig hihetőek, de mind egytől egyig igaz volt . Tehát nyolcezer kilencet írunk.
A rossz kisgyerek meséje. Ezt a címet is adhattam volna a következő történetnek .
Az ilyen cím egyesek szerint téves, mert rossz gyerek nincs, csak
türelmetlen szülők vannak, ami persze érthető is ebben a rohanó világunkban.
Hol volt, hol nem volt, az Óperencián innen és túl: én időmben még szinte minden mese így kezdődött.
Ha hiszitek, ha nem, én is voltam kisgyerek, Ma ez már nem látszik rajtam, hiszen a hajam őszülő, arcom ráncosodó, de még vannak vonásaim, melyekről talán még felismerhető vagyok,, azaz valakire emlékeztetem magam. Azaz leginkább magamra ütöttem, igaz volt, mert így volt.
Azért kezdtem így a mesét, hogy egy picit megőrizzem a hagyományt.
Tehát volt egyszer, hol nem volt, volt a zöld hegyeken, völgyeken túl és azok között
sok-sok piros és barna meg szürke háztetős ház. Azokban utcák, rövidek és hosszúak.
Terek parkosak és szépek, padokkal, amelyeket nap, mint nap ti is látjátok. Illetve nem láthatjátok, mert egészen más színű virágokat fejlesztettek ki Akkor már csak egy tablettát kellett a locsoló vizébe feloldani, és megváltozott a virágok színe, leveleinek a színe
Tehát, így voltak kék, bordó, lila, sőt fekete levelű virágok is. Különlegesek, mert e színek keverékéből is fejlődtek csodásan tarka levelű virágok . Szinte szivárvány színeiben pompázók. Nagyon fantasztikusan érdekes összhatást mutattak. Ebben a különleges növényzetű világban kisebb és nagyobb városok, falvak alakultak ki.
Létezett köztük egy kis település. Modern falu volt a neve. S azért nem város, mert
csupán néhány ezren lakták, pedig fantasztikus és gyönyörű volt a környezete.
Hegyvidék vette körbe, kis patakocska csörgedezett a falu déli részén,. A hegyoldalban
juhok, bárányok legeltek, amott a magasabb sziklás részeken fehér, és tarka kecskék, mekegése hallatszott kora reggel, amikor még aludtak az emberek.
Ebben a kis településben élt egy család. Papa, Mama Gyerekek, Nagypapa, Nagymama.
A család ugyan szerencsés volt, mert a gyerekeket mindenki nagyon szerette.
Meg volt mindenük, amire felfele törekvő, de nem túl, extra igényes, ám szorgos, dolgos jó indulatú családnak szüksége volt.
Ám ez a túlzott szeretet volt a bajok forrása. Az is lehet, hogy a gyerekek génjei voltak lazák. Nehéz lenne még a gyermek pszihológusnak is megmondani. Elárulom Nektek, voltak olyan bácsinál, de sajnos csődöt mondott a nevelési tanácsuk.
A gyönyörű szőke kislányt úgy elkényeztette a családja és öcsikéjét, a kék szemű kis
rossz csont kisfiút, hogy annak ellenére, hogy csupán néhány évesek voltak egyáltalán
nem lehetett velük bírni.
2./
Már a pálca is sírt, annyiszor suhintottak a gyerekekre, de mindhiába. Édesanya és
Édesapa nem szívesen verte meg a két kis csemetét, de olykor, sőt, sokszor, muszáj volt..
Olyan is volt, hogy jók voltak, amikor aludtak.
Mindég mást akartak, mint a felnőttek. Szinte az ellenkezőjét, mint amit apuék gondoltak. Egyszerűen csődöt mondott mindenféle nevelési módszerük: mind a türelmes magyarázat,
kis pofon, a szülők szikrázó szemei. Kukoricára térdelés.
Hogy miért is voltak rosszak? Senki nem tudta a választ. A következőkkel bosszantották a felnőtteket:
reggel, ha kelni kellett, hétkor, nyolckor, ők még aludtak tovább. Ha fogat kellett mosni
azt mondták, a „Bodri kutya és Mirci cicus sem mossa, mi miért tegyük”?
Reggeli helyett hintázni vagy játszani akartak az udvaron. Pedig úgy korgott a kis gyom-
ruk, mint viharos szélben a tenger. Szinte dübörgött.
Ha vinni akarták magukkal a boltba. hogy lássák a kisgyerekek a bevásárlás módját,
otthon akartak maradni. Mondták: „mi nem megyünk, nem
a mi dolgunk a vásárlás”, s hozzátették, „hagyjatok békén minket” Tünde, mert ez volt a. kisleány neve, még a nyelvét is kinyújtotta Édesanyjára.
A Mama megelégelte ezt a sok-sok ellenkezést, a rendszeres veszekedéseket.
Elhatározta, hogy el megy abba a boltba, amelyről már régen is hallott, amikor a buszon utazott munkába menet.
Történt ugyanis, egy fárasztó reggel munkába indulás után:
előző héten, kedden beszélte két idegen anyuka: -„Tudtad? A Feltalálók boltja megnyílt,
ott a Szorgalmasok utcájában”. Mert nyolcezer után, így nevezték az utcákat, ahol az
emberek laktak.
Lusták utcája, Durvák útja, Szelídek tere, Tolvajok tanyája és így tovább. A név nem arra utalt, hogy most nyolcezer kilencben, tavasz vége felé, nyárnak a legeslegelején ezek jellemzőek az emberekre, hanem, hogy úgy kétezer körül még sok ilyen személy
is létezett, élt ezen a vidéken.
Majd folytatták a mamák, „egyébként az újság is írta, micsoda nagy az érdeklődés, mert rengeteg a pajkos gyermek, főleg a négy és tizennégy éves korúak között”.
Az agyuk lassan alakul jól működővé, de aztán hirtelen rendkívül jók lesznek, vagy rendkívül elzüllenek.
A Selyem busz, pont ott állt meg a boltnál, attól, úgy tizenöt méterre.
Mily érdekes: Selyem busz, bizony, bizony ez valódi selyem volt, mintha csak selyem-.
hernyó szőtte volna. Egy porszem, annyi piszok sem volt az ablakán, se belül, se az
üléseken se a padlózaton, de még a busz külsején sem. Pedig ugyanúgy esett az eső,
fújt a szél sokszor, mint kettőezer kilenc körüli években hajdanán..
Az autóbusz anyaga olyan volt, hogy azonnal tisztította önmagát, kívül-belül. A vezető-
jének csak a T. A. gombot kellet megnyomni, ez azt jelentette „tisztíts azonnal”. Azonban,
ha a nagy forgalom miatt nem tudott a vezető erre figyelni, az anyag belsejéből előjövő
úgynevezett Precíz Rejtek működésbe lépett, és hipp-hopp eltűnt mindenféle szennye-
ződés és visszajött a csodás selyemség, egyszínű, vagy mintás változatban..
Öröm volt utazni, ilyen patyolat csodás körülmények között!
Leszállt az anyuka a buszról, de egy lépést sem kellett tennie, csak a megálló kis szigetén
megnyomta a bolt nevét a jelzőberendezésen és a járda elindult vele, oda ahová a jelzést
adta.
|
