Egy sóhaj vagy nekem,mely forrón érinti ajkam egy érzés,mely szivemben tombol, mint vad orkán pusztaság idején. Egy forrás az utazónak, a szomjúság netovábbja. Álmaim valósága. Ez vagy Te nekem.
A kárhozat,melyrõl eddig szólt életem, a szemeidben feloldozást ad nekem. Csupán egy fagyott láthatatlan jégvirág voltam egy ablakon, s a te forró leheleted élesztett fel engem tett láthatóvá amely csak neked mosolyog, s csak érted született.
Egy meggyötört mezõn, az áhitott esõre várva egyetlen cseppjében annak, vöröslõ pipacsként születtem, hirdetve a szerelmet,melyet irántad érzek.
Egy fa lombjaként, testemet rázta vihar... ágaimon madarak ültek.
Jöttödet fényesség,és villámlás töltötte be
Lehajtott fõvel átadom, s rádbizom szivem mely oly egyedül volt eddig nélkuled. |