Szemében gyász,ereiben lemondás... Megfáradt lábain megkopott saruja elszakadt szijakat húz a porban A hátán a vastag kifordult hegek őrizték az emlékeket...
Már nincs mitől félnie... Elvettek mindent,mi számitott Vadállattá változott azzá tették...
Várta már a halált,s a feloldozást Lábak dobogása kisérte őt fülében Vérszomjas fenevadak ember képében Messze már a föld,messze már hazája
A ketrecek között járva Pillantását a hiénak felé forditva tekintete egybeolvadt a sárga szemekkel... Furcsa részvétet érezve a gyáva állatok iránt
Ölj ha ölnöd kell...
Gyűlölte fajtáját,kik kegyetlenül s vérszomjasan várták küzdelmeit Kiknek unalmas óraik töltötték meg az aréna falait S kikre szüksége volt e világnak... Az öreg Földnek...
Még hátrafordult, a zsinat egyre erősödve sértette füleit Pajzsát földre dobva várta az utolsó harcot gladiusát kinyújtott kezével maga előtt tartva fejét felemelve kilépett a sötétségből... |