Virágok! Ott mind! Lent a Kossuth téren!
Daloljatok!
Méhecskék nektár dús hangjával,
Vigadjatok!
Vagy zümmögjétek el szépen,
ott lent a téren,
mely kertekből indultatok?
mily pompás formát kaptatok!
a Földnek egy különös lénye,
Istennek porszemnyi terméke,
itt, oly színeset, zöldet,
gyönyörű tarkát formált.
Több tíz, ezer lelkes,
emberáradat tekintete,
mint, szálló madarak a város felett:
Ők is „sas” szemmel lesik a Főteret.
egy-egy madár, ha tova is száll,
ám, csőre marad tátva!
e fenséges két torony –ismerős-,
de mi van itt előtte?.....
Hangyaboly, zsong, zsibong,
szól a zene, táncra perdültek,
a fák, a bokrok,
ezek csodadolgok!
a mennyből jött napsugár a Kossuth
térre újra leszállt.
Virágom, megszépült sétaterem,
már veletek lüktet a szívem.
Óh Te Virágos forgatag, álomnyi,
négy, fél emberöltő idő alatt
ismétled önmagad!
V i r á g o k p a r á d é j a
az egész világ hadd lássa......
ám nincs rakéta, mely mindenhova
eljuttassa,
ti illatos, színes virág-alkotmányok,
mint parányi postagalambok,
azzá változzatok!
Többtízezrek jöttek ide értetek,
hogy
lássanak, halljanak, tapasztaljanak:
belőletek vigyék a hírt!
E város egy hatalmas Virág,
annak lakói, v i r á g n a k s z i r m a i.
Estére” lángra” gyúlt a lelkünk,
csillogó színes fényesők lettünk,
köröttünk nappali fényt teremtettünk,
a zene ekkor is szólt,
vagy á l o m volt?
Nem:
Mi Szent Istvánt így ünnepeltük
itt, a d e b r e c e n i, V i r á g k a r n e v á l o n!
|
