MEGÁLLÓ
megálltam veled szemben,
a hatalmas, arannyal díszített teremben,
nem teremben: kőfallal körülvett épületben, mint egy "parányi moszat”, az Úr Isten talpa alatt magas tornyú sokablakú „palota” téged egykor -Mária- bezártak oda,
nem Téged, csak rólad a festett képet,
roskad az arany, a pompa, ámul az ember, miért jutott el oda? hogyan tette kínzó léptét, kövekre, földre, rótta, vitte
álmát, s vérző szívét: rimánkodva az Istent kérve, adna áldást,
van, ki térdre rogyva, mondta:
belépve oda más ember legyen belőle,
ha kitér onnan, mámorában, szürke égnek homályában, napnak csillogásában, pislákol az élete, hisz, alig élted….az élted, annyi baj és nyomor körbe fogott téged,
most mindezt itt érzed,
életek keserve forrong, lázadó szívek, megalkuvó lelkek, sokszor kérnek téged, Föld és Égnek Ura!
Óh, Mária! Isten Anyja az ember építette palotában egykor könnyek hulltak a képkockákban,
háromszor sírtak ugyanazon műszemek ! Mit kibírtak…..! mint az igazán érző lelkek, úgy sírt a festett kép heteken át, mint az ég ontotta csatornák,
ma az eső zuhogó hangja,
az ima hangját, majdhogynem elnyomja.
ám, az udvaron a templom mellett., Krisztus teste magasra kiemelve,
megnyugvást vigaszt hozott, adott,
neked, a papok kezétől Istened átnyújtott!
elfogadtad!
szíved lelked titkon adtad érte,
gondolatot cseréltél,sok mindent remélve!!!
félve! Ez már a tied, soha nem veszik el Tőled! Gyere újra Mária-Pócsra!
Tudod? Mária helyett az Úr Isten, és Jézus, aki adja mindannyiszor, neked leszórja, lábaid elé rakja, jöjj, hajolj le érte majd könnyes szemed emeld fel köszönetként a gyönyörű kék égre!!!! Ha lépted bevisz majd újra
oda már tudod, ott vár az a c s o d a !!!! aki régen az életét adta a lelkedért oda!
most,egy búcsú története, került a szívedbe! ezért jöttél ide, te csöpp „porszem moszat” az Úr Isten talpa alatt!
|