T R O M B I T Á S !
én vagyok a hónap trombitása,
fújom-fújom a nagyvilágba,
hangomtól zeng a ház, éget a ritmus heve,
e zenének mégse vagyok szerelmese.
náthás hangú trombitások,
égő szemű, rezgő orrú honfitársak,
pihentetőbb nyugodtabb zenére kik vágytok,
mielőbb elhagyjátok, szívszaggató muzsikátok
Óh, ha egyszer igaz hangjegyekre lelnék,
trilla torkú madárdalra ébrednék,
tisztult fejjel, igaz énekkel,
jó egészséget
zengő hangon dalolnék,
valódi trombitába fújhatnék!
télen hópihés vidéken, ha akarnám, ekképp szólna a trombitás nótám:
fújom, fújom a forró kását,
rizsát, vagy kukoricát,
a mákot tisztítom rendre,
kint zuhog kopog a csatorna belseje,
mint a lányok tűsarka az út kövébe,
a szemem is megtelik könnyel,
hívlak tavasz siess, jöjj el!!
hó csipke hópihe egy-kettő tűnj el!
most ám augusztus hava,
és szeptember dolga,
az ember a sok feladatot megoldja,
akkor is ha nem hagyja az orra!
ti pollenek a légben, legyetek
semmik ezen a vidéken, sok-sok ember hallgat és rí, hát igazság ez így?
nem látja a világ, nem hallja hová tűnt az igazi lég, az oxigén, oxigén,
abból rengeteg kén!
marad a közöny, s a könny özön, valakik küzdenek, harcolnak, figyelnek, majd csak friss terepre lelnek, vagy repülnek,
szellővel, viharral, dacolva, óceánok vizébe csapódva, cápáktól nem félve, vagy föld forró belsejébe elbújva,
mit tehetnének ott a lények, mert az a lényeg, hogy ember légy mindenütt, boldogan dalolva, vagy bánatosan sírva!
Debrecen, 2010.09.08. |