Vagyok aki leszek, mert ugye bár valamikor voltam valaki…De most én vagyok a legnagyobb senki, csupán csak porszem a rendszer fogaskeréken, lényegtelen szabad eleme a mindenségnek. Aki két kezével simogatja azt akit szeret, de egyeben gyűlöletbe is görnyed-e két kéz: ezzel ütöm a haragosomat. A lényeg a tétekben van, no meg hogy kinek vallom magam, és miképp cselekszem ezek után, hogyan élem meg a saját valóságom. A többi az csak megkövesedett realitás(napi rutin), nem a kivétel(kávéautómata élet). Aki nem mer a kivételnek élni, az talán nem sose fog élni. Mert még egyszer se élte meg magát, akár egy pillanatra is különlegesnek. Vagy ki tudja, tévedek. Hisz ebben lelhető igazi szabadságunk. A tévedésben. Ezután csupán csak az újra gondolásban. De lehet ezt is csak én gondolom így, a koponyám rabságába zárva. Szánalmas, hogy az ember még így is képes bátorságot meríteni, és a szabadságról polémiába keveredni a villamoson, úton az egyetem felé…úgy, hogy ami kívül rajta van(relatíve – valós világ) azt se tudja teljesen befogadni, csak egy Ön magából kilátó periféria – két szem golyóján keresztül átszűrt világ. Nevetséges, mert ebben az értelemben kancsal ember számára mindennap összeborul a világ; a fekete ember számára minden világosabb, a liberális ember számára minden szabadabb, a kommunista meg dédelgeti megrögzött boldog gond nélküli világát, szív nélküli hit nélkül, de ugyan ez fordítva akik hisznek a kapor szakállúba...Ők. Ők meg csupán naivak. Persze ez nem ilyen egyszerű, de minden a legeslegjobban -rendszerint történik a világon. Továbbra is Lesz vér és Lesz szeret is. De holnap már, lehet én is mást fogok gondolni. Más leszek. Lehet valaki leszek, és el felejtek senki lenni. Sőt, még az is lehet,hogy felejtem ezt az egészet…és fellékelem a koponyám... |