Séta az avaron, ballagok hazafelé
olyan más ez az út ma, olyan mesés
házak tetején táncoló búcsúzó nap
rózsaszín égbolttól a felhő csókot kap
lágy sugarak csillognak vörös hajamon
gyenge őszi meleg átkarolja alakom
csendes szellő játszik a finom porban
gesztenyét kerülget tüskéitől elhajolva
kicsiny madár csőrében gallyat hurcol
nagy az ág, apró madár tovább harcol
fészek lesz vagy csak kicsit játszik vele
nem lényeg, látható a boldogság mindene
fentről két éles szempár lustán őt lesi
kényes testét elnyújtva az utcát kémleli
rózsaszín nyelvével bundáját tisztítja
a kerítés királynője, mindenki láthatja
kicsi nénike kapuban, mozdulatlanul
szürke ruháját fedő köténye csak a tanú
elmúlik minden, mint ez a pillanat
s nem is tudjuk mi okozta a ráncokat
sarkon a közkútnál kék bádog kanna
ácsorog és vízre vár, türelmetlen haladna
gazdája amott az a hajlott öreg bácsika
ég felé kémlel mintha csodát onnan várhatna
a fák bronz lombja felett galamb sereg
szabályos körben szállnak, talán edzenek
siklanak és szelik a vöröslő égboltot némán
fenti társuk az égig érő foltos törzsű platán
gyönyörű séta a puha lehullott avarban
délutáni utam hazafelé, minden aranyban
mitől olyan fura, mitől oly varázslatos és lágy
autó helyett gyalog vagyok ennyi és semmi más. |
