A lány csak feküdt az ágyon, tekintete a meztelen plafonra meredt, ami a benne rejlő ürességre emlékeztette.
- Nagyon nehéz. – mondta vékony hanggal miközben kezeit ökölbe szorította és pár könnycsepp gördült le az arcán.
- Tudom.
- Ezért vagyok itt, hogy segítsek túljutni ezen. - Meglátod minden rendben lesz. – válaszolta Mira bíztatóan, majd tekintetét az egyik falon lévő képre irányította. 
- Na és? - Mi lesz most? – Linda hangja rekedt volt és erőtlen alig lehetett hallani, amit kérdez. Mira azonban tökéletesen hallott minden egyes szót.
- Ez most a gyász időszaka. Add át magad a fájdalomnak, de ne engedd meg neki, hogy legyőzzön.
- És aztán?
- Örökké nem gyászolhatsz. - Az élet megy tovább.
- Persze. - Ennyit tudtok mondani. - Az élet megy tovább.
- Minek vagy itt egyáltalán? – kérdezte Linda felelősségre vonóan.
- Ezt egyedül is kitaláltam volna. - Igazán nincs szükségem rá, hogy még te is a közhelyes dolgokkal tömd a fejem.
- Nem az emberek dolga, hogy életben tartsanak téged a halál után. – Ők csak segítenek benne, hogy túljuss a nehezén. - Te hogy segítenél magadnak? – kérdezte Mira.
Linda nem válaszolt. A csend hangja töltötte meg a szobát. Pár perccel később az óra hatot mutatott. Lágy dallammal jelezte, ahogy a percek nullába érkeznek.
- Jöhetne már. – sürgette Mira az idő múlását, jelezve ezzel, hogy már itthon kéne lennie.
- Mire akarsz ezzel célozni? – emelte fel a hangját Linda, miközben hirtelen felült az ágyból.
- Hogy neki is valami baja esett? - Hogy elütötte valami, vagy kirabolták? – Ezt akarod mondani? – eközben olyan zokogásba tört ki, hogy lecsúszva az ágyról, a szélénél térdepelt s fejét az ágyra hajtotta.
- Nem!
- Nem! Nem! Nem!
- Ő nem hagyhat el! - Azt nem bírnám ki.
- Én csak azt mondtam, hogy jöhetne már.
- Te csak ne mondj semmit jó? – zokogta Linda.
Ezután halkan kinyílt a szobaajtó, és egy negyvenes, rövid barna hajú férfi lépett be rajta. Hirtelen megrémült, amikor meglátta Lindát az ágy szélénél, aki nem tudta abba hagyni a sírást.
- Apa!
A férfi oda ment hozzá, leguggolt a lányához majd szorosan átölelte. 
- Jól van semmi baj. – mondta a férfi megnyugtató hangon, aztán feltűnt neki, hogy Linda egyedül volt a szobában.
- Kislányom, mondd kivel beszéltél?
A lány csak sírt és sírt, könnyei patakokban folytak le az arcán…