Vad poklomban néha szörnyek élnek,
de más napokon szelíd angyalok,
lassan talán vége már a télnek,
ám meglehet, hogy addig megfagyok,
itt ülök én foltozott kabátban,
bokrok piszka rejti létemet,
lázam éget február havában,
hóesés és kósza szél temet,
éjjelente mennyek boltozatán
ragyognak a fényes csillagok,
ők fenn az égben, messze távol űrben,
én itt a földön, egy erdőben vagyok.
Istenem! Ha látsz poklom tüzében,
most összeteszem fagyos két kezem,
imádkozom Uram, kérlek szépen,
hogy bocsáss be, ha hozzád érkezem.