Élj úgy a messziben, ahogy én élnék, ott Veled, és én is úgy élek, ígérem, magányosan, Nélküled !
Nézz szét, mintha velem először de örökre látnád, tégy meg mindent ahogy én tenném, s nem bánnám !
Csodálkozz a napra, a földre minden egyes percre, járj úgy, mintha összefonódó két kezem előre vezetne !
Táncolj mozdulatod mesélje, együtt milyen jó lehetne, idd kettőnk kedvenc borát, mély vöröset az égre emelve !
Rezzenj ha az éj eljön és csak a magány ölel ágyadban feküdj, csalóka emlékek, csókok égjenek vágyadban !
Álmodj forrót, izzadtan feszülj, tested kínját remegd, mozdulj, meztelenre csupaszítsd, megölt szemérmedet !
Simítsd végig képzeletben, testemen ingerlő ujjhegyed, vágyj Rám mélyen, észveszejtőn, szenvedélyesesen !
Szoríts gondolatban, felvillanó képem, hangom, kéjesen, sikíts utánam, zihálj vergődve, érzéked megcsal élesen !
Pihenj nyugodtan, elernyedve, nyújtózz, ahogy én teszem, aludj mélyen, fáradt, érzékivé csendesült csillag éjjelen !
Ébredj egy új reggelre, tétovázva álomképet ölel két kezed, tudd, Én is így ébredek minden reggel, magányosan Nélküled ! |