Fésületlen sugárhaja
ásító sötét szádban
lebeg…
sebesen,
tüzesen,
fényesen,
s leheleted meteor-orkánjai,
szájüreged foton-viharai
tépik,
szakítják,
nyelik
kócos fénysuhanás-haját.
Téged
robbant csillagok dühe simogat,
szentjánosbogár-galaktikák
csoszognak,
rombolnak,
s szülnek
új bolygókat
nyelved alatt.
De
a napnak fésületlen sugárhaja
földünket vakítón végigszántja,
anyánk meleg,
simogat,
színhegemóniát tart,
s öle él.
Itt most nyár van:
életet érlel a föld,
emberré áztat az eső,
s te mit sem tudsz arról
végtelen fogaid közt
milyen csodás tud lenni
egy porszem.
|
