Végtelen vértócsa közepén egy apró koszocska násztáncot jár.
Szikrázó kis patak, csak úgy suhan, suhan a messzeségbe, játszik, nevetgél, vígan él, de még ide is belepisilnek, majd elveszik örökre egy tengerben.
Egyszer hittem, hogy minden szebb lehet, aztán rájöttem, hogy nem hiszek semmiben.
Megálltam a csillagok alatt és csókolóztam a széllel, majd jöttek a felhők és elítéltek.
A vezeklésem bejártam, az alkohollal kiálltam. ..
Mikor én hazaértem, ő mindig akkor ment el, így mindig a Napnak, csak messziről köszönhettem.
Az arcod… megöltelek.
Tyúkok közt, fecske várban, éneklek az éjszakában.
Mi súlyos? Mi egyszerű? Verítékem keserű.
Elképzeléseim, egyelőek a kudarcokkal, hisz sosem jönnek össze. ..
Nincs reményem, nincs szívem, nincs lelkem, akkor még is minek lélegzem?
Túléltem a holnapot, bár ma, már ötször meghaltam.
Azt mondták, hogy elvont vagyok, miután jobban megismertek, azt, hogy örült.
Integet felém a tavasz, közénk áll, egy ragtapasz.
Egyszer azt mondták, hogy meséljem el egy gyereknek, hogy mi az, hogy ajándék, mi az, hogy szeretetett, nem tudtam, mert még én sem tudtam, hogy mit jelentenek. ..
Utcán éltem, felkerültem, tehát biztos, hogy a pokolnak több bugyra van.
Egy szép nő, bárkit megkaphat, akkor én irtó csúnya lehetek.
Az orosz rulettet megnyertem, öt töltény volt, egy helyett.
Rosszullét… nap-nap után egyre gyakrabban, egyszer vége lesz… valahogyan.
Vannak álmaim, mik megtörtének, mint az a karambol a minap, vagy, ahogy összetörtek a dolgok, meg az holt sápadt srác, álmomban láttam már, tartok magamtól… lehet, ezért nem alszom. ..
Fény világít a közelben, de ahogy nyúlok felé, kialszik.
A vattacukorból hiányzik a szeretett, de mikor erre rá jön, akkor mindig megdobban a szíve.
Hatalmas hegyek körülöttem, összezárnak, rám vigyáznak.
Sarkpontra északról, nem érkezik fény, de ha jönne is, dohos függöny takarja szemét.
Én csak annyit mondok: Ne várjátok! Ne várjatok!
…X40=1000. |