Te adtad nekem a reményt,
s mit tettél?
Elmentél.

Úgy éreztem,
tovább léphetek,
ha megfogod a kezem.
Veszélyes voltál,
mégis vonzottál.

Három lépés távolság megmaradt,
bár gondolataim közt utad akadt.

Régi szerelmem rabja maradtam,
aki nem akar,
de téged, legközelebb,
már csak a sírodnál láthatlak.

Nem tudok sírni, erős maradok,
az a szikla, mi egykor te voltál.

Elengedlek, bár sosem voltál enyém,
de ígéreted még visszhangzik fejemben.
„Rám mindig számíthatsz, itt leszek neked mindig, ha másképp nem is, legalább barátként.”
Hazudtál, mint mindenki ki ily szavakat mondott.

Hát menj, jó utat,
sírodon, egy Ismeretlennek virágja,
mondd majd búcsúszavakat.

2011.02.06  4:00 (remegés az éjszakában)