Azt hiszem végleg kiborultam,
hamis szavak csapódnak fejemnek,
meg bűneim és hibáim,
amik napról napra egyre több lesz.

(Hiába tervezek, szánom el magam,
semmiből sem lesz semmi.)

Szememben a könnyek,
lelkem meghalni kész,
szívem egy marék penész.

Énjeim itt ültek,
engem messze küldtek,
míg eldugták a kést.

Csak ne fájna ennyire,
ez az egyedül lét.
Csak ne érzenék,
senki iránt semmit.

(Minden jobb lenne,
de legalább is könnyebb.)

Nem kell sajnálat,
de ne is szidjon senki,
a világomba többé,
senkit nem fogok engedni.