Állok a macskaköves járda szélén, és az embereket bámulom,
Tenyeremet feléjük nyújtva: „ Szeretetet kérnék”- suttogom.
Közömbös arccal mennek el mellettem, néha valaki megáll,
Egy gúnyos hang megjegyzi: ez a koldus nem is muzsikál.

Egy férfi a pénztárcájában kutat, egy százast nyom tenyerembe,
De meghökkenve látja, hogy törött szívem van a kezemben.
Agyonfoltozott, jéggé fagyott szívem tartom felétek emberek,
Nem kérek én alamizsnát, csak egy kevés szeretet-meleget.

Igaz, éhes vagyok, és szomjazom, de a nélkülözést még bírom,
A lélek fájdalmát megszokni nem lehet, csak a megváltást hívom.
Megváltás lenne, ha valaki szeretettel megfogná végre a kezem,
De hiába állok órák óta tolongó emberek között a járda peremen.

Egy jól öltözött nő jön most éppen, és megáll velem szemben,
Tetőtől talpig jól végigmér, majd néz a kinyújtott tenyerembe.
Szemében sajnálat: „ Ez a szív már használhatatlan” - mondja,
Vissza-vissza nézve tovább megy, hisz meg van a saját gondja.


Állok a macskaköves járda szélén, és az embereket bámulom,
Tenyerem feléjük nyújtva: „ Szeretetet kérnék” - suttogom.
Titokban még bízom abban, hogy egyszer eljössz, megkeresel,
Jéggé fagyott szegény szívem szép szavakban olvasztod fel.