„Nincsen más ebben a dalban,

Nincsen más, csak egy utca…”

Tudod te, mivé lettél.

Tegnap eszedbe jutott az esti vonaton,

Mikor a sötét ablakban rád nézett a szemed.

Igen, ezzé.

Havi fixben mért mosollyá.

A francba is – gondoltad – s elkaptad a szemed szemed elől.

Pedig volt egy utca. Poros, kevés láb verte,

S nézték a fűzöld keretes utat a szemeid (ugyanezek, nagy Isten!),

A szemtükörben az utca,

A gyümölcsfák, és sokszor az ég.

Az ég.

A kutyafejű, szárnyas,

vihogó-vonyító-kacagó-morcos játékpamacsokkal.

Az ég. Dédapaszemű harmatkacsintás.

S nézték szemeid (talán ugyanezek),

És nem hitték, hogy lesz ez a vonat,

És nem hitték, hogy visszanéznek

azok a szemek,

S viselőjük havi fixben mért mosollyá lesz,

S hordja magában a régi utca porhomályát.