Csak egy a kérdést rakott fel magának:

„Miért ne öljem meg magam?”

De oly fáradt és fásult volt, hogy nem volt ereje válaszolni. Pedig a napok egyre rosszabbak voltak, egyre kevesebb emberrel beszélt, volt, hogy napokig nem kereste senki, de ő sem ért el senkit. Viszont ha beszélt is valakivel az sem volt jobb.
Volt mikor arra ébredt, hogy sír, de máskor mikor rájött a zokogás, könnyek nem jöttek, csak a fájdalom, mi nem bírt kitörni.
Próbálta ösztönözni magát a dolgokra, de nem ment neki, mikor otthon volt, csak hevert, s nem csinált semmit. De munkája is egyre rosszabb volt, nem haladt, amit otthon kellet volna megcsinálnia, az nem készült el. Nem ösztönözte semmi. Bár lehet valakik ösztönözhették volna, de abból 2 az exe volt, kik nem akartak többet hallani róla, pedig egyik óta több mint fél év, másik óta meg 3 év telt el. A harmadik „csak egy ismerős” volt, akire szinte bármit rá lehet mondani, hogy a nő miért kötődik most hozzá. Tán mert apa nélkül nőt fel, bár ehhez már kissé öreg, tán mert legutóbbi exe óta ő az első férfi kire úgy tud ránézni, tán mert azt hiszi, hogy ő megértheti, még ha csak szimpla ismerős is. Bár az illető az utóbbi pár hétben, nem is kereste ő, s előtte sem túl gyakran. Neki is meg vannak saját gondjai, súlyosak, nehezen emészthetők. S mivel még alig ismeri a nőt, nem vele fogja megbeszélni. Érthető.
S így hát egyedült maradt és fásultsága, ami egy ideig egy szinten volt, most romlani kezdett. Fájdalom egyre inkább elviselhetetlenebb, keze betegesen remeg. Keresne, de nem lát kiutat. Feladná, de nap, nap után még is felébred és elvégzi dolgait, amihez gondolkodni nem kell, de azokat is egyre kevesebb erővel.
Olykor egy kést is végig húzott a kezén, hogy külső fájdalommal enyhítse a belső fájdalmát, de már ehhez sincs ereje, csak fekszik önmagát szidva erőtlenségén.
De néha, mégis erőt vesz magán, hogy ő most megmutatja és összeszedi magát, de nem sikerül neki, mert mikor elkezdi csinálni visszazuhan a mély depresszióba, s hiába próbál újra és újra erőt venni magán, de nem megy, rosszabb esetben még az izmai is begörcsölnek.
Így egyre inkább látja, hogy csak nyűg mindenkinek. S őt meg nem ösztönzi semmi, és semmit se tud megragadni, hogy ösztönző legyen, így nem véletlenül merült fel benne a kérdés, hogy:

„Miért nem öljem meg magam? (Lehet, hogy mindenkinek jót tennék)”

De túlfáradt volt és fásult ahhoz, hogy válaszoljon.

„Sírt az ég, keservesen. Senki, nem mert utcára menni. S mégis volt, ki e ítélet időben is sétálgatott, egy árny, kire ha rávilágítanak sem látszik. Letérdelt az útközepén és fájdalmát, hangorkánként adta a világ tudtára, mindenki megingott, nem csak azok, kik hallották, mindenki és senki nem értette. Ahogy a busz sofőr sem, hogy miért térdelt egy lány az útközepén, kit az eső miatt, túlkésőn vett észre.”