Indul a képzelet
túl a sejten, léten,
bioáram viszi cikázó merészen.

Elhagy egy rostot,
melynek fogja az érzés,
egy másikat,
mely válaszokat hord szét;
most egy ollózó magasugrás,
palánknyi
ideggúzs-kötegen visz át,
mely vonagló
kígyó-halom,
s nem tudni mámor-e,
vagy kín rángatja,
mert ő gyűjti mind a kettőt,
sőt minden érzést, minden sejtést,
minden létnyi kis rezzenést,
s rendszerezve továbbítja,
hisz neki is van tábornoka,
majd megvonaglik parancsvárón,
hogy másnak meg ő regulázzon;
de tovább, csak tovább,
át a csonton, mely kemény dió már,
át a bőrön, veszélyt érző védőkörön
át hajon, szobán, kerten túl:
s valami a fényben megmozdul.

A nászutas-atomok öle gyönyörrel telik,
rezonancia-lázban ért magzatuk
apa-anya-kötésű molekulát eszik,
majd atomtársait, majd szerves-társait
s új rendbe gyötört teste a térré válik,
és megtör mindent, és törvényt állít,
kérlelhetetlen és erős,
karja egy galaxist ledönt,
nő és uralkodik;
s a pillanat tört része alatt
összeomlik,
ha sorsára hagyja egy pöttömnyi
bioáramkör.

Valami a fényben megmozdul,
s két kéz egymásba tapad,
összeköti a
mindenség-ragasztó mágneses erő,
a lét-nehéz érzelem erő,
egy sors kétfejű szörnye,
egy jövő kettős-egy-egész reménye,
és újabb erő és újabb kéz,
és még több erő és még több kéz,
és minden erő és minden kéz,
és mindenség erő és összes szív,
és nincs családviszály,
nincs gazdag falu,
nincs nagyváros,
nincs szép ország,
nincs jó földrész,
nincs rossz földrész,
nincs jó ember,
nincs rossz ember,
nincs külön-külön gyötrelem;
egy szív van és egy lélek,
egy kéz van és egy értelem,
egy test van és egy ember,
--a békéért borzongó
--a mindenét megosztó
--az anya szülte
--a szeretet nemzett,
aki új létében
egy nagy jövő reménye……
és megszakadt az áramkör,
mert egy sejt
nem bírta el
a Boldogság-nagyfeszültséget.