| Küzdőtér |
|
|
|
| Fullextra.hu: Amatőr Irodalmárok Klubja! |
|
|
|
|
Nászút (vége) Ideje:: 05-23-2011 @ 01:44 am |
|
|
|
|
- Ernőkém, átmászok rajtad, ha már te is felébredtél, mert
szomjas vagyok, és kívánom a hideg dinnyét.
- Lillám, mi jut eszedbe arról, hogy hosszú és kemény?
- Az általános iskola. Na, megyek.
- Világos, de te jól érzed magad, és nem nyomorogsz. Életem,
kávét kéne főzni.
- Az életed dinnyét eszik, neked pedig megengedem, hogy főzzél
kávét! Csak most esik le a tantusz, hogy mire gondoltál a hosszú,
kemény alatt. Szegény Ernőkém! Hogy bírtad az agglegény életet?
- Brr! Borzasztó volt. A szél simogatta, a nap szívta, az eső
verte és a hideg rázta. Hát te, hogy bírtad?
- Szeretnék dinnyét enni, mert csikorog a torkom. Egyébként még
soha nem voltam agglegény.
Azt hittem, viccel, de nem. Ette a hideg dinnyét, majd itta a
forró kávét tejszínhabbal. Közben képeslapokat írt. De még nem
fejezte be az írást, viszont eszébe jutott, hogy itt a reggeli
ideje, hát annak szervírozásába is belefogott. Addig én
folytattam a képeslapírást. Leültünk az asztal két oldalára, hogy
táplálkozzunk, amikor is kopogtak. Felkapta a pongyoláját,
szájában egy darab uborkával kiment ajtót nyitni. Nem érdekes,
csak a takarítónő érdeklődött, nincs-e véletlenül nálunk egy
fölösleges lavór.
- Hála Istennek, megérkezett a kajához a Boris?
- Honnan tudod, hogy úgy hívják?
- A kinézete olyan. Neked ez ízlik?
- Meg lehet egyszer enni.
- A stégen nyávogó macskát is meg lehet enni, de mi válogatósak
vagyunk.
- Azért annyira nem rossz.
- Azért? Miért? Ettél már macskát?
- Honnan tudjam? Elvégre is üzemi konyhán étkeztem eddig.
- Csinálok egy csúzlit, aztán innen a szoba közepéről kilövöm a
kolbászt az udvarra. Képzeld el, valaki éppen kiabálni akar,
aztán berepül a szájába a kóbi! Ő szereti?
- Nem tudom. Mindenesetre: eszi, nem eszi, nem kap mást.
- Szegény gyerek. Nem félsz, hogy nyolc hónap múlva kidugja a
fejét, körül néz, aztán úgy dönt, hogy inkább visszabújik?
- Nem gondolnám, hogy megriad a látványodtól.
- Azért én megpróbálok becsempészni a szülőszobába egy jól
megfokhagymázott sült fogast. Beleszimatol a levegőbe, és
igyekszik majd kifelé.
- Ebben van valami, hacsak nem un rá addig. Az elkövetkezendő
hónapokban én annyi halat fogok enni, hogy azon sem csodálkozom,
ha a fiunk uszonnyal és kopoltyúval fog születni.
- Lányunk.
- Fiunk.
- Nem baj, akkor is Lilla lesz. Összekapjuk magunkat, aztán
irány Fonyód.
- Mi az, hogy Fonyód? Tegnap még azt beszéltük, elmegyünk
hajókázni. Ez az utolsó nap.
- Rendben. Add ide a hátad mögül azt az újságot, abban benne van
a hajóállomás száma, felhívom! Illetve felhívnám, ha nem merült
volna le a telefonom.
- Bekapcsoljam az enyémet?
- Megtennéd, Bogárkám? Jé! Csak most veszem észre, neked is négy
csillag a pin kódod?
Felhívtam. Pontban mindig órakor indul Boglárról Révfülöpre.
- Forduljál el, mert öltözni szeretnék!
- Mást nem üzentek, életem?
- Komolyan mondtam.
- Értem már. Fél a nagyságos asszony a programváltozástól.
- A nagyságos asszony ismeri magát, na meg a férjét is.
- De ugye jó véleménnyel van a férjéről? Becsületes, jó humorú...
és főleg udvariasnak tartja. Olyannak, aki szeretkezés után
mindig bocsánatot kér a lökdösődésért. Édes! Te tudsz biciklizni?
- Nem, mert utálok pedálozni.
- Szóljál, ha elvehetem a tenyeremet a szemeim elől!
- Akár el is veheted, úgysem zártad szorosra az ujjaidat.
- Annak is megvan az oka. Ha szorosra zárom, nem látok semmit.
Mit keresel?
- A lakáskulcsomat.
- Na és? Megvan?
- Ha meglenne, nem keresném.
- Logikusnak tűnik. Nézzük a tényeket, csak hogy az utókornak is
maradjon valami: három napja, hogy eljöttünk a te otthonodból
ide, kikapcsolódási szándékkal, mivelhogy fontos esemény történt
akkor az életünkben. Előrelátó voltam, és gondoltam, azt ki kell
pihenni. Elmondtam neked a tervemet, majd te is úgy gondoltad,
hogy megérdemlünk jó cselekedetünkért pár nap kikapcsolódást a
Balaton mellett. Következő epizód: szenvedünk reggelizés ürügyén
egy asztal két oldalán ülve. A vetkőzékünkre nem érdemes szót
vesztegetni. Az asztal annál érdekesebb. Megcsócsált
kolbászdarabkák két tányéron, mellette uborkamaradék, egy fél és
egy negyed zsömle, egy felnyitott üdítős üveg, temérdek morzsa,
morzsatenger mellett, az asztal sarkán képeslapok, volt toll is,
de az beszélgetés közben leesett a szőnyegre, ezen felül a
morzsában egy női karóra, számlapjával az asztalra borulva,
valamint ... Ez mi, édesem?
- Dinnyehéj, te nagy bohóc.
- Jééé! Tényleg. Dinnyehéj, de miért van beledöfve ez a méretes
kés?
- Mert nagyon szomjas voltam, mert kisebb kést nem találtam és
mert közben elteltem a hideg dinnyétől, azért maradt félben a
fogyasztása.
- Szóval hitvesem eltelt a dinnyétől, tehát keresett más
ennivalót, de csak nehezen fogyasztható kolbászt talált.
Reggelizés felfüggesztődik, majd az ara megkéri a férjét, hogy
forduljon el, mert ő öltözködni akar. Tudniillik ugyanis, hogy
miután bekopogott a takarítónő, felkapott magára egy pongyolát.
Előtte nem sok ruha volt rajta. Ezért aztán tényleg indokolt a
kérése, hiszen hogy öltözzön, ahhoz előbb le kell vetnie a
pongyolát. Ernő barátunk csalafinta trükköt talál ki, nem fordul
el, viszont szemei elé teszi a két lapát mancsát, de az ujjai
között kukucskál, mert három nap házasság után még minden látvány
új. Lilla drága, úgyis, mint újdonsült feleség, a fejéhez kap,
és bugyiban, melltartóban veszettül keresni kezdi a lakáskulcsát.
Jelenleg itt tartunk.
- Ne idegesítsél, Ernőkém! Tényleg nincs meg. Tudom, hogy
bedobtam a retikülömbe.
- Tudod vagy csak hiszed? Nem lehetséges, hogy a bejárati ajtóban
hagytad, és azóta már idegenek vették birtokba a lakásodat?
Még csak ez kellett. Egy mozdulattal kiborította táskája
tartalmát a morzsába.
- Hova a fenébe tettem?
- Hallottam, hogy valami leesett.
- Ez két ceruzaelem a volt zsebrádiómhoz. Van egy aranyos kisfiú
az intézetben, tavaly nekiadtam a rádiómat, akkor vettem hozzá
két elemet.
- Amit viszont elfelejtettél odaadni. Majd én egyenként adogatom
a sok cetlit, igazolványokat, de természetesen előbb lefújom
róluk a morzsát. De aranyos vagy, itt ezen a bilin ülve. Kis
szöszke. Ők a szüleid?
- Igen, a szüleim, a kis szöszke pedig a nővérem.
- Te hol vagy?
- A szüleim ábrándjai között.
- Mit markolászod azt a kolbászt? Megbeszéltük, hogy kidobjuk.
- Elment az eszem. Be akartam tenni a retikülbe. Biztos, hogy
eltettem a kulcsot.
- Ha eltetted, jól eltetted, mert nem találod. Kerüld meg szépen
az asztalt, és gyere ide hozzám! Súgni szeretnék valamit a
fülecskédbe.
Kis csillagom, az elmúlt napok kikezdték az idegeit. Átöleltem és
megpusziltam.
- Nehogy sírva fakadjál, életem! Kérem vissza a puszit! A lakást
én zártam be, és a kulcsot az autóstáskámba tettem.
- Ez biztos?
- Gyere, mindjárt megmutatom!
A feladat egyszerűnek tűnt, aztán kiderült, hogy mégsem az. Három
nap alatt akkora rendetlenséget csináltunk, hogy művészet volt
bármit megtalálni. Szorgalmasan kerestük a táskámat. Meg is
találtam. Párnák alatt az egyik fotelban pihent, beburkolózva egy
fürdőnadrágba. Azonnal kikapta a kezemből, és vadul ráncigálta a
zipzárakat. Kulcs azonban sehol. Előre kalkulálható volt a
következő lépése. Annak a tartalma is részben az asztalra került.
A fémpénzek makacskodtak, és szétgurultak.
- Azt mondtad, te tetted el.
- Ne idegeskedjél, angyalom! Már úgyis mindegy. Inkább
telefonáljunk haza a lakásodba, hátha felveszik, és megmondjuk,
hogy locsolják meg a virágokat, amiket pedig az esküvőn kaptál,
azokat dobják ki, mert biztos elhervadtak.
- Kié ez a kutya?
- Gyorsan add oda neki a kolbászt! Egyébként nem látok kutyát
sehol.
- Itt van a képen egy vizsla.
- Ja! Ő volt az elődöd.
- Akarod mondani, hogy a gazdája, ugye?
- Nincs gazdája, egy kóbor kutya. Tudod, sorstársak voltunk. Ő is
magányos, én is. Mert akinek nincs senkije, nincsen igaz párja,
az olyan, mint a kóbor kutya, az életét oly egyedül járja.
- Kóbor kutya, nyakán a nyakörv, és szépen kikefélt bundával?
- Persze, mert én keféltem.
- Utoljára kérdem: kié ez a szép vizsla?
- Imádlak. Imádom a szenvedélyt a szemeidben. Akkor most komolyan
válaszolok, nem tudom, kié a kutya. Ezt a képet valahol találtam,
de tényleg aranyos. Te pedig arra válaszoljál, kié ez a kettétört
szemüvegszár?
- Az enyém.
- Ideutazásunk előtt vettem neked napszemüveget, addig nem is
volt szemüveged.
- Valamikor volt. Emlékszem, vittük a gyerekeket táboroztatni,
négy ... nem is ... öt évvel ezelőtt. Ott tört össze a
napszemüvegem.
- De ez egy teljesen új retikül, akkor mit keres benne egy régi
szemüvegszár?
- Otthon átrámoltam dolgokat egy másik táskámból, és valahogy
közéjük keveredett.
- Tulajdonképpen mit is keresünk, édes?
- A lakáskulcsomat, de lehet, hogy nem zártuk be az ajtót.
- Azért vagyok nyugodt, mert tudom, hogy én zártam be.
- Nekem is meggyőződésem, hogy én.
- Öltözzünk fel, és induljunk, mert elmegy nélkülünk az utolsó
hajó. Délután majd keressük tovább, biztos itt van valahol.
- De mi lesz, ha nem zártuk be?
- Akkor is becsaptuk, és nem tudják kinyitni. Várjál! Támadt egy
újabb ötletem.
Ő tényleg megkövült. Ellenben én, mint egy rakéta, indultam az
előszobaszekrény felé. Az asztalról a felnyitott üdítős üveg
akart velem jönni, de lemaradt. Elhasalt, majd legurult az
asztalról, és a tartalmának jelentős része a szőnyegre került.
Viszont megérte, mert egy perc múlva ujjamon forgatva a
kulcscsomóját, megjelentem előtte.
- Na, milyen gyerek a te Ernőkéd, most mondd meg?
- Tudtam, hogy bezártuk a lakást, és elhoztuk a kulcsot.
* * *
Családunk amatőr irodalmi honlapja:
http://migyoro.5mp.eu
|
|
|
|
|
Utoljára változtatva 05-28-2011 @ 03:54 pm
| Hozzászóló: blue (Ideje: 05-23-2011 @ 08:45 am)
Comment: A kulcskérdés, az mindig a régi...nálam mindig a táska legalján landol, és a legrosszabb az, ha pakolok rá, mert ugyebár rajta van a postaláda kulcsa is és azt megnézem, amikor hazaérek, szóval kissé cink keresgélni, de ez van...nagyon aranyosra sikeredett ez a nászút...jó volt olvasni. Köszönöm az élményt. ölellek:)))) |
|
|
|
|
| Hozzászóló: Vegh_Miki_Mikusz (Ideje: 05-23-2011 @ 09:23 am)
Comment: Szia, Gabi kedves!
Anno, mikor még Pesten szövetkezetilakásban laktunk, nálunk is hasonlóképpen működött a kulcs kérdés. Most, kertesházban én bonyolítottam némileg a dolgon. Két kapu. Az egyiken személybejáró, a másikon meg az autó. Gondoltam, plussz a postaládakulcs, már egy komoly kulccsomó. Logikus lenne, mivel a láda a személybejárókapun van, hát az a két kulcs legyen együtt. de nem ám, mert a két kapukulcsot hagytam együtt és a postaládáé külön. Azóta rájöttem a butaságomra, de még nem szántam rá időt, hogy átcseréljem a karikákon a kulcsokat. Nem túlzok, de ez cirka öt éve így van. Jön haza valaki autó nélkül, irány a kiskapu, majd vissza a házba a ládakulcsáért, mert kiderült csigaposta is érkezett. Ezekután szerinted lehet azon csodálkozni, hogy ennyi hülyeséget hordok össze? Elvégre is, ez a nászút regényrészlet, ami teljesen a fantáziaszüleménye, ellentétben Jucival, amit az élet ír. Hálás köszönetem, hogy ezt a részt sem hagytad ki. Cserében, és ezt halál komolyan mondom, most azonnal átolvasom a februári naplómat és megírok egy Juci történetet. |
|
|
|
|
| Hozzászóló: vp_rozika (Ideje: 05-23-2011 @ 12:09 pm)
Comment: Jó volt felidézni a regényrészleted. Most is végigkacaráztam. Látom, már nem csak én, de te is új szavakat kreálsz. "vetkőzék"... Milyen igazad van, ha van öltözék, miért ne lehetne "vetkőzék". Ezzel a kulcsmizériával felidézted bennem az anyukád emlékét, aki mielőtt hazaindult, mindig a lakás kulcsát kereste... és míly érdekes, ő is a táskájának kiborításával indított. :) :) Köszönöm a kellemes perceket! Regényrészletedhez gratulálok! |
|
|
|
|
| Hozzászóló: Vegh_Miki_Mikusz (Ideje: 05-24-2011 @ 01:11 am)
Comment: Főnökasszony, bár a könyv fantáziám szüleménye, de ha epizódok visszaköszönnek valahonnan, az csak annak a jele, hogy kevés a fantáziám. Természetesen, nagyrészt megélt élmények szerepelnek a könyvben. Hazudni az ajtónak, akarom mondani, bedcsapni, megfeledkezni dolgokról, ezek a hétköznapok részei. Egyszer majd megírom, hogy két hölgy nagybevásárlásra készül. Otthon hármasban kiokumlálják miket kell majd venni és persze nem számítógépbe, hanem papírra firkantják fel azt a 60 tételt, majd egy óra készülődés és kettesben elviharzanak a tizen kilométerre lévő bevásárlóközpontba. Öt perc múlva érkezik haza az első telefon, hogy mik vannak felírva, mert a papír az asztalon marqadt a konyhában. Szegény, hellyelközzel egywetemet végzett analfabéta, aki persze nem tudja elolvasni a firkálmányt. Nem baj, a felére emlékszik és persze minden telefonhívásnál párat felsorol a vásárlandók közül. Cirka két óra tellik így el, majd hurrá, irány a pénztár. Na és akkor mi történik? Na mi? A bankkártya itthon lapul egy retikülben. Rendben, elfogadom, ritkán fordul ilyen elő. De az már nem annyira ritka, hogy itthoni papucsban beülni az autóba és rohanni értekezletre, majd a célnál visszafordulni, irány haza cipőt venni. Látod, ilyen egyszerű humort írni! Mondom én, a Miki |
|
|
|
|
|
