Csípős,szikrázó téli reggel.De jó is lenne az ablakból bámulni ezt!Bár így is jó.Barangolni a néma utcákon...Itt még nem hányták el az éjszakai havat!Milyen lágyan roppan!Ezt imádom a télben.Van benne egy puha lágyság.Mint az öregségben.Az ember elcsöndesedik,megbékél.Persze van aki megkeseredik.Tíz éve még én is keseregtem.Hatvankét évesen gyerek és támasz nélkül.Már csak a következő életemben hittem.Amikor megjelent az unokaöcsém (keresztfiam).Jól menő vállalkozó,családapa.Jó ideje nem hallottam róla.Messze laktak,elfoglaltak is voltak.Szóval élték az életüket.Amikor megbetegedtem,és kórházba kerültem,felköltözött a családjával.Anita,a felesége nem örült.Először idősek otthonába akart küldeni.De a keresztfiam hajthatatlan volt.A gyerekek,Dóri és Timi hamar megszerettek.Lassan Anita is.Szerencsére teljesen felépültem.Nem szorultam gondoskodásra többé.Anita mégis felvetette,hogy maradhatnék.Hát végül maradtam.Mire hazajönnek meg van főzve,ki van takarítva.Sikerült néhány kedves barátnőre szert tennem.Velük lófrálunk a városban,sütizünk,nevetgélünk,akár a tinik.De ez jó!Bár az igazi kimaradt az életemből,mégis kaptam nyugodt öregséget és egy családot grátiszba.Ehhez egy betgség kellet.Azt hiszem erre mondják,hogy minden rosszban van valami jó...Vagy inkább a minden jó,ha vége jó?