Szűk a hely, tágulni kéne.

Idő, tér, itt most

a sötét, mocskos ég

és túl messze van

kékes-kétes betüim vetületétől.

Kéken mosolyogank a falak,

kizárnak-bezárnak

gúnyos szavaid súlyából.

Egyedül vagzok.

Úgy zúdulnak rám az érzések,

mint gyilkos sziklatömbök

faladból.

Maguk alá tepernek.

Álnokúl kitartok öreg, kopott

világom orgiájában,

éhhalállal szorulok

ketrecrácsok közé,

tűrök még, ha ezt akarod,

mig képes leszek megnevezni

téged

őt

valakit

valamit

az érzést ami fonnyad

de nem pusztúl..