| Küzdőtér |
|
|
|
| Fullextra.hu: Amatőr Irodalmárok Klubja! |
|
|
|
|
Hétköznapi hősök [1.] Ideje:: 05-25-2011 @ 04:53 pm |
|
|
|
|
Késő délután volt. A nap sugarai gyengéden világították be a kék égboltot, melyen elszórva szállingózott egy két pajkos bárányfelhő. Josh a kertben feküdt szürke pokrócán, üres tekintete a végtelent kémlelte.
- Nem vagy hős! Gyilkos vagy! – mondta egy hang a fejében.
- Gyilkos vagyok – ismételte a hangot.
A szavak egyre hangosabban visszhangoztak a fejében.
- Gyilkos… Gyilkos… Gyilkos!
Szeméből könnyek tűntek elő, miközben egy marék fűszálat tépett ki a földből.
Az ég vészjóslóan vörössé változott, ami Josh számára nyomasztóan hatott, ezért felkelt a földről, összehajtotta a pokrócot és elindult vissza a házba.
- Vér… vér tapad a kezemhez – gondolta.
Mikor beért a házba, a pokrócot lerakta a nappali kandallója előtt lévő kanapéra. Szomjas volt. Szíve hevesen vert a félelemtől, torka kiszáradt, ezért a konyhába ment, hogy igyon valamit, valami erőset, ami elhallgattatja a szörnyű hangokat a fejében. A konyhaszekrényhez lépett, majd egy üveg whiskyt vett le a polcról. Nem fáradt a pohárral, kinyitotta aztán a szájához emelte és úgy itta, mintha nem lenne több mint egy üveg ásványvíz. Aztán bement a nappaliba és letette magát a kanapén lévő pokróc mellé. Szorosan fogta az üveget, mint a remény utolsó lehetőségét az életben maradásra. Közben megpróbálta felidézni, hogy is történt ez az egész, ami miatt most romokban hever az élete.
- A metró… a metró állomás – mormogta.
- Az a fickó. Tudnom kellett volna – mondta magában miközben egy újabb lendülettel szájához emelte a whiskys üveget.
A metró végállomásánál lévő utasok várakoztak egy baleset miatt. Valaki öngyilkos lett. Éppen egy koncertről indultak haza az emberek, mindenki az utolsó, 23:15- ös metrót szerette volna elérni. Josh éppen a gyárból tartott hazafelé, ezen a héten délutános volt. Eléggé kifárasztotta aznap a munka, másra sem vágyott, mint egy jó puha ágyra, amiben kipihenheti magát. De most ott állt a peronon a sok ember között, akik vagy részegek, vagy szintén fáradtak voltak, de akadt egy kettő közülük, akiken még rajta volt a koncert hangulata. Kicsit feszélyezte, hogy nem úgy történnek a dolgok, ahogy történniük kéne. Már hozzászokott a mindennapos berögzült cselekvésekhez és nem érezte jól magát, ha valami keresztülhúzza a dolgok menetét. Viszont hitte, hogy semmi sem történik véletlenül. Már csak arra kellett rájönnie, hogy miért van most itt. A gondolatmenetének hirtelen vége szakadt, amikor a metró végre megérkezett. Az emberek elkezdtek a metró belsejébe özönleni. Két pillanat alatt tele lett és már indult is, hogy behozza a baleset okozta késedelmet. Az egyik oldalán egy csapzott 20 év körüli fiú állt. Fekete bőrdzsekit viselt, szemei kissé zavarosak voltak.
- Biztos részeg – gondolta Josh.
- Vagy talán drogozott.
Előtte pedig egy kopasz hatvanas férfi, aki szintén a gyárban dolgozott. Egy félvállas fekete csatos táskát viselt. Josh észrevette, hogy a fiú óvatosan a táska felé nyúl, de úgy tett, mint aki nem lát semmit, vagy legalábbis nem érdekli a dolog. A metró hirtelen lefékezett. A fiú ijedten rántotta vissza a kezét, mivel a férfi majdnem hátra esett. Josh szerencsére kapaszkodott, ezért ő nem esett el, viszont másik kezével segített a férfinak megtámaszkodni.
- Elnézését kérem – mondta udvariasan a férfi.
- Semmi gond – válaszolta Josh.
A metró újra elindult a fiú kezével pedig ismét a férfi táskája felé nyúlt. A fiú nem tudta, hogy Josh a szeme sarkából figyeli őt, ha tudta volna valószínűleg nem csinált volna ilyesmit. Egy percig tétovázott, hogy megragadja-e a kezét. Félt, az igazság érzete vetekedett a saját maga bőrét menteni akaró gyáva lelkével. Tétovázott. Mire észbe kapott a fiú keze már az öreg férfi táskájában volt. Tudta, hogy valamit tennie kéne. Az agyában lévő fogaskerekek fájdalmasan kattogtak.
- Csináld már, szólj neki! – biztatta magát, miközben a fiú keze megindult kifelé a táskából.
Végül döntött. Bal keze szép lassan elindult felfelé. Mialatt a mozdulatot csinálta ezerszer végig futott az agyán, hogy talán nem kéne megtennie. De akkor ő is olyan hétköznapivá válna, mint a sok gyáva ember. És ezt nem akarta. Ez volt az, amire legkevésbé vágyott. Olyannak lenni, mint mások. Mindig nagy dolgokat szeretett volna cselekedni, de túl kicsinek érezte hozzá magát. Viszont most itt volt a lehetőség. Tenni valamit egy másik emberért. Amire csak ő képes.
- Héj ember maga meg mit csinál? – ragadta meg a fiú kezét egy másik férfi, aki a drogos fiú hátánál állt a barátnőjével.
A fiú megijedt bal kezével hirtelen a zsebébe nyúlt, majd egy pisztolyt húzott elő, amivel fejbe lőtte a mögötte álló férfit és a barátnőjét. A lövés hallatán mindenkin úrrá lett a pánik,t az emberek sikoltozni kezdtek. Az idős férfi hátra fordult, a fiú keze azonban még a táskájában volt, így kicsit megrántotta őt, aki szintén megrémült emiatt és lelőtte a férfit. Két golyót eresztett bele, amitől összeesett. Pisztolyát továbbra is a magasban tartotta, de mivel a férfi a földön volt, az utolsó két golyót az előtte álló fiatal nő kapta. Miután kiürült a tár a fiú meghúzta még párszor a ravaszt, mint aki abban reménykedik, hogy a fegyver magától újratölt. Josh a fiú mellett közvetlen közelről szemlélte az eseményeket. Teljesen lebénult a félelemtől. Csak akkor eszmélt fel, miután a fiú egy kést rántott elő a nadrág zsebéből és vállon szúrta vele Josht.
- Dögöljetek meg! – kiáltotta.
Szemében félelem és vad gyűlölet csillogott könnyekkel keveredve. Josh rémülten a fiú szemébe nézett, hirtelen harag és düh öntötte el, ami elég erőt adott neki ahhoz, hogy szembeszálljon ellenségével. Megragadta támadója kezeit majd a lábai közé térdelt és a metró ajtajának lökte. Öklével többször is megütötte, aztán fejét az ajtó üvegébe verte. A nagy lökéstől nem csak a feje, de a fél teste is kilógott a mozgó járműből, ami éppen a következő állomáshoz közeledett. Josh a hullákra nézett majd az emberekre. Nem akarta, hogy a fiú egy újabb lendülettel megint támadást indítson, ezért amíg kába volt felemelte a lábait és kilökte őt a metróból. Aztán csak álltak ott a rémülettől megfagyva, amíg meg nem érkeztek a következő állomásra. A szomszédos kocsikból az emberek elképedve nézték a történteket.
- Másképp is történhetett volna, ha nem vagyok ilyen gyáva – mondta ordítva, miközben a whiskys üveget a falhoz hajította.
- Ez lett volna a sorsom? Hogy hagyjak meghalni négy embert, miközben a saját kicsinyes lelkivilágommal vívok szélmalomharcot?
- Talán nekem is meg kellett volna halnom.
Kétségbeesésében az öngyilkosság járt a fejében. Hirtelen felkelt a kanapéról és elindult a konyhába, majd a fiókból elővette a legélesebb kését. Fél percig meredten bámulta, aztán csuklóját felfelé fordította. Már érezte a hideg kés halálos lehelletét, amikor hirtelen csengettek…
|
|
|
|
|
Utoljára változtatva 05-25-2011 @ 05:02 pm
|
